Az IDEA Intézet május 20. és május 29. között készített EP-preferenciakutatása szerint a választási kampány hajrájára fordulva a Fidesz-KDNP támogatottsága határozottan növekedett, és a TISZA Párt szavazótábora is tovább bővült. E két párton, illetve a DK, az MSZP és a Párbeszéd szövetségén kívül csak a Mi Hazánk érte volna el az 5 százalékos szintet, ha május legvégén került volna sor az európai parlamenti választásra.
Az IDEA Intézet eredményei azt mutatják, hogy a Fidesz-KDNP háborús tematikára építő kampányüzenetei elérték és hatékonyan mozgósították a kormányzópárt szavazói bázisát. A párt támogatottsága a biztos szavazók körében ugyan messze nem érte el az 50 százalékot egy héttel az EP-választás előtt, és a Medián számításait is alulmúlta, de a 40 százalékos szintet jelentős mértékben meghaladta (44 százalék). Május végén a teljes népességen belül 31 százalék volt a Fidesz-KDNP szavazóinak aránya.
Egy május végi EP-választáson a Magyar Péter vezette TISZA Párt a szavazatok 26 százalékára számíthatott volna, támogatottsága pedig 18 százalékra nőtt a felnőtt népesség körében. Harmadik helyen a DK, MSZP, Párbeszéd közös listája a szavazatok 12 százalékát szerezte volna meg. Emellett még a Mi Hazánk ért volna el olyan eredményt, ami a mandátumszerzéshez nagy valószínűséggel mindenképpen szükséges lehet: a párt szavazóinak aránya a teljes népességben 4, a biztos szavazók körében pedig 5 százalék.
Az eredmények azt mutatják, hogy a választási kampány legvége a Momentum és az MKKP számára különösen nagy téttel bírhat, mivel mindkét párt a szavazatok 4 százalékát szerezte volna meg május végén, így egyikük sem tudtott volna képviselőt küldeni az Európai Parlamentbe.
A június 9-én várható részvételi arány alsó határát a szakértők 50 százalék körül húzták meg.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!