Tavaly csaknem negyedével több külföldi vendégmunkás kért munkavállalói jogosultságot Magyarországon, mint 2022-ben. A múlt évben több mint 100 ezren próbáltak munkavállalási tartózkodási engedélyt szerezni.
Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság kiadványfüzetei szerint a a következőképp alakult a kérelmezők száma a megelőző években:
Kapcsolódó
- 2023 –106 377 kérelem
- 2022 – 85 047 kérelem
- 2021 – 73 791 kérelem
Vagyis magasan a múlt évben adták be legtöbb ilyen dokumentumot a Bevándorlási Hivatalhoz.
2023-ban a jövedelemszerzési, tanulmányi és családi együttélés okán indított kérelmezések száma is emelkedett.
Egyre kevesebbeket fogadnak
A pozitívan elbírált kérelmeket a nemzeti letelepedési engedélyek számát közlő statisztikában találjuk meg:
Tavaly mindössze 39 ezer ilyen engedélyt adott ki az illetékes hatóság, míg 2022-ben 75, 2021-ben pedig 63 ezret.
Azon harmadik országbeli állampolgár kaphat munkavállalási tartózkodási engedélyt, akinek Magyarország területén biztosított a lakhatása, a megélhetése és az egészségügyi ellátása, valamint semmilyen kizáró ok nem áll fenn vele szemben – írja az Index.
Kizáró ok, ha az érintett személy olyan harmadik országbeli állampolgár, akinek letelepedése veszélyezteti Magyarország köz- vagy nemzetbiztonságát.
Idéntől jön a szigor
A tavaly novemberben elfogadott új törvényt szigorította a jogosultság feltételeit. 65 ezer főben maximalizálta a kiadható vendégmunkás-tartózkodási és a foglalkoztatási célú tartózkodási engedélyek számát.
Az új törvény a következő főbb részekre tagolja a tartózkodási engedélyeket:
- beruházás céljából kiállított
- vendégmunkást érintő
- foglalkoztatási céljából kiállított
- szezonális munkavégzés jogcímén kérelmezett
Emellett az egyes nációkra vonatkozó kvótarendszert és új tartózkodási jogcímeket ((magyar kártya, nemzeti kártya, vállalati kártya, vendégbefektető, vendég-önfoglalkoztató) is bevezetett a tavaly elfogadott idegenrendészeti szabályozás.
Az új törvény hatásai csak a 2024-es statisztikákban lesznek majd láthatók.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!