Ismét évtizedes rekordot dönthetnek az idei viharszezon biztosítói kárkifizetései, a május-augusztusi időszak felénél járva a számla már meghaladja a tavalyi négy hónap időarányos részét – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) az MTI-vel.
A legtöbb bejelentés beázáshoz, szélviharhoz, villámcsapáshoz és annak másodlagos hatásához, felhőszakadáshoz, illetve jégveréshez kapcsolódott.
A júniusi viharok miatt csaknem 45,5 ezer kárbejelentést tettek az ügyfelek a lakásbiztosításokhoz köthetően, ennek nyomán a már kifizetett és a kifizetésekre tartalékolt összegek meghaladják a 6 milliárd forintot.
A tavalyinál is rosszabb a helyzet
Tavaly a hasonló időszak kifizetései és tartalékolásai 3,4 milliárd forintot tettek ki, mintegy 31,5 ezer bejelentésre. Az idei május-júniusi adatok szerint összesen 61,5 ezer bejelentésnél és 7,7 milliárdos összegnél tartanak a biztosítók.
A tavalyi viharszezonban, augusztus végén a biztosítók csaknem 110 ezer bejelentésre több mint 13 milliárd forintot fizettek ki vagy tartalékoltak kárkifizetésekre. Ez akkor évtizedes csúcs volt, jócskán meghaladta az addigi, 2021-es 9,1 milliárd forintos rekordot.
A Mabisz szerint a 2024-es félidős adatok biztosítói szempontból a tavalyinál drágább nyarat vetítenek előre.
Ezekben az összesítésekben nincsenek benne a mezőgazdasági károk, valamint az ipari létesítményekben, közintézményekben keletkezett rongálódások.
Nőttek a kárköltségek
A múlt hónapban Jász-Nagykun-Szolnok, Bács-Kiskun, Heves, Zala, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs Szatmár-Bereg, Nógrád, Hajdú-Bihar és Pest vármegyében, illetve Budapest XII. kerületében, Ibrányban, Debrecenben, Ebesen és Nyíregyházán okozták a legnagyobb károkat a viharok.
A 120 ezer forint feletti átlagkár nagyjából 20-40 százalékkal haladja meg a néhány évvel korábbi összegeket.
Ez egyrészt jelzi az idei viharok intenzitását, másrészt a megemelkedett építkezési, újjáépítési költségeket. 2024-ben a kisebb károsodások helyreállítására magasabb összegeket kell szánni, mint a korábbi években. A Mabisz szerint ebben a helyzetben különösen fontos, hogy az ügyfelek ne váljanak alulbiztosítottakká.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!