Karácsony Gergely egy Facebook posztban osztott meg képeket az új CAF-villamosokról. A főpolgármester a BKK oldalán közölt cikkre hivatkozva osztotta meg, hogy a Fővárosi Önkormányzat járműpark fejlesztésének köszönhetően, a BKK 2022 novemberében 20, tavaly márciusban pedig 31 járművet rendelt egy spanyol gyártótól.
Ezeknek a járműveknek a forgalomba helyezésével olyan vonalakon is lesz rendszeresebb közlekedés, ahol eddig ritkán, vagy egyáltalán nem közlekedtek alacsony padlós, légkondicionált, energiatakarékos villamosok.
A posztból az is kiderül, hogy 2025-től ütemezetten 240 új autóbusz áll majd forgalomba Budapesten, közülük 90 teljesen elektromos meghajtású. A BKK cikkéből az is kiderül, hogy
a villamosok első példányai, már idén ősszel megérkeznek majd Budapestre. A spanyol gyártónál a gyártás ütemezetten halad, már összeállt az első egység vázszerkezete és a vázszerkezet oldalának összeszerelését követően a kész elemek, az ellenőrzések után a festési részlegre kerülnek.
A szeptemberi átvételt követően, havonta kettesével fognak forgalomba állni a villamosok, az utolsó villamos előreláthatólag 2026. nyár végén fog megérkezni Spanyolországból.
Miután a fővárosba közlekedő 330 villamosnak a harmada 45 évvel idősebb, vagyis már legalább 15 évvel meghaladták a vasúti közlekedésben 30 évre tervezett élettartamukat, a csere halaszthatatlanná vált. 2021-ig 73 vadonatúj CAF típusú villamos állt forgalomba.
A közösségi közlekedés és az ahhoz tartozó infrastruktúra fejlesztése a jövőben is fontos szerepet játszik.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!