A webáruházak vezetőinek érdemes időben felkészülni a változásokra, amelyeket a Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője össze is gyűjtött.
A 2024-es év során mind a fogyasztóvédelmi hatóságok, mind pedig a Gazdasági Versenyhivatal aktívan ellenőrizte a webáruházakat és online piactereket. Csupán az év első felében a fogyasztóvédelmi hatóság közel 300 vizsgálatot folytatott le, főként próbavásárlások kapcsán.
Kapcsolódó
Míg a fogyasztóvédelmi bírságok egyelőre mérsékeltek, addig a GVH bírságtételei már magasabb kategóriába tartoznak. A booking.com esetében például a hatóság 382,5 millió Ft-os bírságot szabott ki, kifogásolva a társaság jogsértő kommunikációs gyakorlatát és a fogyasztók pszichés befolyásolását – teszi hozzá Tarján Zoltán ügyvéd.
Korábban 100 millió Ft-ot meghaladó bírságot kapott az Elittárs társkereső és az Elf Bar termékeket forgalmazó két webáruház is. Az Elittárs a hatóság döntése értelmében valótlanul keltette azt a benyomást a fogyasztókban, hogy szolgálgatása előfizetése megvásárlása nélkül is alkalmas párkereső tevékenység folytatására. A két webáruházat pedig azért bírságolta meg a GVH, mert megtévesztően tartották fenn azt a látszatot, hogy legálisan rendelhetők Magyarországra Elf Bar termékek.
A tapasztalatok szerint a hatóságok megállapításai pár, jól körülhatárolható kategóriába oszthatók:
Elvárható például, hogy az adott oldal értékelései valósak legyenek, azok elhelyezése pedig ne legyen megtévesztő. Fontos, hogy a szolgáltató egyaránt tüntesse fel a pozitív és a negatív véleményeket is, továbbá tegye világossá a fogyasztó számára az értékelési szempontrendszert és a módszertant.
Gyakori az is, hogy a digitális szolgáltatók, különféle gyakorlatokkal próbálják megtéveszteni a fogyasztókat, például sürgetéssel vagy szűkösségi hatással próbálják rábírni őket a vásárlásra (visszaszámláló órával párosuló néhány percig élő kedvezmény).
Hasonló hatást kelt a fontos információk és választási lehetőségek vizuális kiemelése, illetve elrejtése (egyes ajánlatok feltűnő színekkel kiemelése, az olcsóbb lehetőségek ellenben nehezen észrevehetők.
A hatósági gyakorlat szintén fontosnak tartja, hogy a digitális áruk, szolgáltatások esetén a kereskedők – az általános tájékoztatási kötelezettségen túlmenően – hívják fel a felhasználók figyelmét a szolgáltatás igénybevételével kapcsolatos egyes speciális körülményekre is. Így fontos például a figyelmet felhívni a digitális áru, szolgáltatás működésére, az alkalmazandó műszaki védelmi intézkedésre, illetve az áru, szolgáltatás kompatibilitására és interoperabilitására, azaz arra, hogy milyen szoftverekkel és hardverekkel tud működni.
Ugyanígy kötelesek az online piacterek tájékoztatni a felhasználókat a keresési lekérdezések nyomán megjelenő ajánlatok rangsorolását meghatározó fő paraméterekről és arról, hogy az áru, a szolgáltatás értékesítője vállalkozásnak vagy magánszemélynek minősül-e. Utóbbira azért van szükség, hogy a vásárló tisztában legyen azzal, hogy többlet fogyasztói jogok csak akkor illetik meg, ha vállalkozástól vásárol.
Impulzusvásárlással tudjuk igazán elrontani a karácsonyt
Tudatos és körültekintő vásárlásra hívja fel a figyelmet karácsony közeledtével a Nemzetgazdasgi Minisztérium. Már csak tíz nap van hátra karácsonyig, és aki még nem vette meg az ajándékokat képes kapkodni, sürgetni a beszerzést. Az NGM pontoba szedte mi mindenre kell ma figyelemmel lenni ahhoz, hogy az ajándékozás örömöt is hozzon a fa alá, ne csak bosszankodást, amit meg is előzhettünk volna.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!