A nyugat.hu olvasói hívták fel a figyelmet arra, hogy kedden több mint egy órát kellett a rekkenő hőségben rostokolniuk a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő bejárata előtt a bejutásra várva. A tűző napsütésben és 35 fokos melegben kellett gyerekeikkel várakozniuk a felfrissülésre vágyóknak.

Az egyik olvasó így írta le a körülményeket:

mindenhol ideges emberek, morgott mindenki, fejükön törölköző, hogy védjék magukat a tűző naptól. 

Egy másik személy beszámolója szerint már azért többször is volt már hasonló, de ilyen katasztrofális soha nem volt még a helyzet. Akik bejutottak az aulába, azok fulladoztak a hőségben, mert nem működött a légkondicionáló.

Az intézmény ügyvezető igazgatója így reagált a fennakadásra: „nagy örömmel tölt el bennünket, hogy nagyon sok vendég keresi fel létesítményünket az év minden szakaszában, hiszen ez egy visszaigazolás számunkra, hogy a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel és annak szolgáltatásaival vendégeink elégedettek.” Emelett hangsúlyozta, hogy a vendég visszajelzések fontosak számukra és a belépési lehetőségek kibővítését tervezik.