Végsősoron Donald Trump amerikai elnök a koronavírus-járvány pandémiává terebélyesedésének ötödik évfordulójára időzítve jelentette be, hogy az Egyesült Államok kilép az Egészségügyi Világszervezetből (WHO). Az indok is a Covid-19-cel kapcsolatos, azóta ugyanis sokan kritizálták a WHO-t olyanok, akik szerint
a világszervezet túllépett a szerepén, és korlátozta a nemzetállamokat és az embereket.
- De vajon Donald Trump döntése milyen egészségügyi és politikai következményekkel jár?
- Például Magyarország is követi a washingtoni vezetést?
Megkérdeztük erről a kabinetet, és a WHO véleményét is.
Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a legutóbbi Kormányinfón kijelentette,
nem született olyan kormányzati döntés, hogy Magyarország kilépjen a WHO-ból.
Az Economx érdeklődésére a Miniszterelnökséget vezető miniszter viszont annyiban árnyalta a képet, hogy szerinte a WHO elkövette azt a hibát, hogy a világjárvány után
világkormányzásra emlékeztető iratokat publikált, amitől minden normális, a szuverenitás valamelyest fontosnak tartó embert a hideg rázott ki.
A fertőzések és járványok globálisak, ezért jó ha van egy olyan világszervezet, ami összehangolja a jó gyakorlatokat vagy például a vakcinabeszerzést - tette hozzá. Azt is kihangsúlyozta, hogy szerinte
a kilépés annyiban jelent nehézséget, hogy a szervezet költségvetésnek 18 százalékát az Egyesült Államok fizette be,
de Gulyás Gergely most azt feltételezi, hogy ezt a feladatát a WHO valószínűleg amerikai tagság nélkül is el tudja látni.
Miközben tehát a kormányzat maradna az Egészségügyi Világszervezetben, ugyanakkor politikai kritikát is megfogalmazott a WHO-val kapcsolatban, ezért kíváncsiak voltunk arra, hogy a kérdést hogy látja a magyar tudományos élet. Azonban a Szegedi Tudományegyetem, és a Semmelweis Egyetem is arról tájékoztatta portálunkat, hogy
a WHO-tagság, illetve az Egyesült Államok lépése nem érinti őket, és a kérdésben nem is illetékesek.
A WHO joggal reméli, hogy az Egyesült Államok átgondolja a döntését
– szögezte az Economx érdeklődésére az Egészségügyi Világszervezet.

Figyelmeztetnek: ma már túl könnyű elfelejteni, hogy az összehangolt, határokon átnyúló közös munka vetett véget sikeresen a himlőnek, így küzdötték le szinte teljesen a tuberkulózist és a gyermekbénulást, valamint csökkentették 70 százalékkal az AIDS-szel kapcsolatos halálozási arányt az elmúlt két évtizedben, illetve a WHO égisze alatti együttműködés 2010 óta 54 országban számolt fel trópusi betegségeket is.
A WHO szerint a megnövekedett mértékű tömeges utazások, a városi népesség gyarapodása és a vadon élő állatok élőhelyeire való emberi behatolás – ami csak három elem a Global Preparedness Monitoring Boardban megfogalmazott tizenöt kockázati tényezőből – miatt
egy új világjárvány nem a „ha”, hanem a „mikor” kérdése.
Arra a kérdésünkre, hogy a hatékony védekezés működhet-e más típusú együttműködések alapján, azt válaszolták, hogy minden más nemzetközi egészségügyi szervezettel ellentétben az Egészségügyi Világszervezetnek 194 tagállama van, így páratlan képességekkel rendelkezik a jövőbeli világjárványok kezelésére.
Az Egészségügyi Világszervezet nélkül felkészületlenül hagyjuk magunkat
– hangsúlyozták.
Hazánkkal kapcsolatban úgy fogalmaztak, hogy a WHO-val való együttműködés segít a hazai egészségügyi rendszerek javításában és a nemzetközi egészségügyi célokhoz való igazodásban. A nemzetközi közösség szempontjából a WHO nélkülözhetetlen a kollektív egészségügyi biztonság garantálásához, a méltányosság előmozdításához és a transznacionális egészségügyi kihívások kezeléséhez – fogalmaztak, hozzátéve: a bizalom, a finanszírozás és az együttműködés fenntartása elengedhetetlen ahhoz, hogy a WHO hatékonyan teljesíthesse megbízatását.
Washington 1948-ban alapító tagja volt a világszervezetnek, és úgy látják, hogy több mint hétévtizeden keresztül a WHO és az Egyesült Államok együttműködve számtalan életet mentett meg és védte meg az embereket az egészségügyi veszélyektől - tértünk rá az amerikai döntés értelmezésére. Az amerikai intézmények hozzájárultak a WHO-tagsághoz, de hasznot is húztak belőle. Az Egyesült Államok a WHO legnagyobb egyedi adományozója, a szervezet teljes költségvetésének közel egyötödét biztosítja.
E létfontosságú támogatás nélkül a malária, a gyermekbénulás, a HIV és a tuberkulózis elleni küzdelemre irányuló programok veszélyben vannak, míg az antimikrobiális rezisztencia (AMR) kezelésére, az anyák és gyermekek egészségének javítására, valamint a globális élelmiszer- és gyógyszeripari szabványok meghatározására irányuló erőfeszítések visszaesnek
– hangsúlyozták az Economx kérdésére.
Rávilágítottak egy másik ellentmondásra is. Miközben a WHO a globális egészségügyért felelős, megfogalmazásuk szerint meglehetősen szűkös költségvetéssel dolgoznak.
A jelenlegi kétéves, 6,8 milliárd amerikai dolláros költségvetésével a világszervezet jóval kevesebbet költ a globális egészségügyre, mint például az Egyesült Államok a (katonai) védelemre. A globális egészségügy alulfinanszírozása mindannyiunknak árt
– fogalmaztak.
A WHO-nak két fő finanszírozási forrása van:
- a tagállamok befizetései,
- valamint a tagállamok és más partnerek önkéntes hozzájárulásai.
A megállapított befizetések a WHO teljes költségvetésének kevesebb mint 20 százalékát teszik ki, a fennmaradó részt az országok önkéntes hozzájárulásaiból kell összerakniuk.
Azt is megtudtuk, hogy mit jelent a különböző járványok, betegségek szempontjából az amerikai önkéntes hozzájárulás.
- A HIV-vel, hepatitisszel és a nemi úton terjedő betegségekre jutó teljes önkéntes hozzájárulás 75 százaléka,
- a tuberkulózisra szánt források 61 százaléka,
- az egészségügyi vészhelyzeti programoknál a 29 százaléka,
- a vészhelyzeti műveleteknél a 14 százaléka,
- a gyermekbénulás felszámolására szolgáló programok esetében a 12 százaléka
- az immunizálásra (vakcinákra) szánt források 8 százaléka
származik az Egyesült Államokból.
Arról pedig ebben a cikkünkben írtunk, hogy újabb lépés derült ki az amerikai segélyprogramok leállításával kapcsolatban. Donald Trump intézkedései nyomán leálltak a gyógyszerszállítmányok is: 23 országban 6,5 millió árvával és veszélyeztetett HIV-fertőzött gyermekkel dolgoztak eddig az érintett segélyszervezetek.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Ausztria térdre rogyott, ez már a lakosság előtt sem titkolható

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Tízezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Van egy súlyos betegség, ami megszüntethető - A magyar betegek történelmi lépés előtt állnak

Megkezdték a támogatás kiosztását, ennyit fizet egy honlapért a kormány

Megvan a bűnös, ez okozta a pénteki borzalmas földindulást

Komoly leállás jön az OTP-nél, érdemes előre gondolkodni

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet

Már több mint 150-en meghaltak – ezt tudjuk a tragédiáról
