A Magyar Export-Import Bank Zrt. (Eximbank) 2019-ben 1,879 milliárd forint adózott eredményt ért el az előző évi 7,069 milliárd forint után, ami 749 millió forinttal alacsonyabb a 2,6 milliárd forintos eredménytervnél - derül ki a hitelintézet Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán közzétett, IFRS szabványok alapján készült éves jelentéséből.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAz MKB-csoport tavaly kiemelkedő, 37,4 milliárd forint korrigált adózás utáni eredményt ért el, ami az előző évhez viszonyítva 5,6 százalékos emelkedést jelent - adta hírül a pénzintézeti csoport.
Szerző(k): Domokos LászlóTavaly mintegy 8,3 milliárd forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), a versenykorlátozó magatartás miatt kirótt bírságok összege megközelítette a 3,4 milliárd forintot, míg a fogyasztóvédelmi ügyek bírsága csaknem 4,9 milliárd forint volt - közölte a versenyhivatal csütörtökön az MTI-vel.
Szerző(k): Szabó DánielAz euróövezetben több mint tizenegy éves mélypontra, az Európai Unióban pedig a valaha elért legalacsonyabb szintre csökkent tavaly decemberben a munkanélküliségi ráta az Eurostat csütörtöki jelentése alapján - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielTörténelmi csúcsot döntöttek pénteken az európai részvénypiacok, a New York-i tőzsde nyomdokain haladva - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA következő két hétben a megszokottól eltérően lesznek nyitva a gyógyszertárak, ha hirtelen kell valami, akkor az ügyeletes patikákat kell felkeresni. A gyermekes háztartásoknak pedig láz- és fájdalomcsillapítóval érdemes nekimenniük az ünnepeknek.
Szerző(k): Csernátony CsabaA karácsonyi bevásárlásről a nők fele gondolja, hogy ők felelnek érte. A férfiak 44 százaléka tartja saját feladatnának, 12 százalékuk szerint pedig ez a nők dolga.
Szerző(k): Csernátony CsabaMost hétvégén sűrűbben jár például a 2-es, a 4-es és a 6-os villamos, 24-én pedig délután fél 4-kor indulnak az utolsó járatok, utána jön az éjszakai üzemmód.
Szerző(k): Csernátony CsabaÉv vége közeledtével számos fontos adózási határidőt is észben kell tartani, illetve a cégek menedzsmentjének számos olyan döntést is érdemes meghoznia a következő évre vonatkozóan, amelyeket később már nem, vagy csak jelentős plusz adminisztrációval pótolhatnak - derül ki a Mazars év végi összefoglalójából.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna