Ferihegy

09.
13.
17:24
Bejelentette a Ryanair vezére, hogy ritkítják a budapesti járataikat és fejlesztéseiket

Bejelentette a Ryanair vezére, hogy ritkítják a budapesti járataikat és fejlesztéseiket

Súlyos gazdasági visszaesésre számít Európában Michael O'Leary, a Ryanair légitársaság vezetője, aminek a magyar utazók hatványozottan érezhetik a súlyát a kormány “idióta” különadója miatt, amit a légitársaságok profitjára rótt ki. A cég a rá kiszabott bírsággal kapcsolatban nem számít arra, hogy magyar jogi fórumokon érvényt tud szerezni az igazának, de tovább menne uniós bíróságra, továbbá megritkítja a budapesti járatait.

Szerző(k): Rácz Gergő
09.
09.
14:58
Már a Budapest Airport is szakít a gázzal: geotermikus fűtésre áll át, újranyit az 1-es terminál

Már a Budapest Airport is szakít a gázzal: geotermikus fűtésre áll át, újranyit az 1-es terminál

A minőségfejlesztés és fenntarthatóság jegyében 2022-ben is folytatódtak a fejlesztések a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Az elmúlt 3,5 év beruházásainak összértéke közel 80 milliárd forintot tesz ki - közölte a reptér-üzemeltető. A tervek szerint 2035-ig szakítanak a fosszilis energiával, és ennek részeként a gázfűtésről áttérnek a geotermikus energiára.

Szerző(k): Domokos Erika
08.
10.
20:32
Több mint hétmilliárdos fejlesztés kezdődik a budapesti reptéren

Több mint hétmilliárdos fejlesztés kezdődik a budapesti reptéren

Szeptemberben két jelentős fejlesztést kezd el a Budapest Airport, az egyik gurulóút- és futópálya-felújítást, a másik a teherszállítás forgalmi előterének bővítését jelenti, összesen 7,4 milliárd forint értékben - közölte a ferihegyi repülőtér-üzemeltető.

Szerző(k): Domokos Erika
07.
20.
20:20
Bombafenyegetés miatt szállt le egy Wizz Air Budapesten

Bombafenyegetés miatt szállt le egy Wizz Air Budapesten

Bombafenyegetés miatt szállt le Ferihegyen a Wizz Air egyik járata szerdán. Az AIRportal.hu híre szerint a Bariból Krakkóba tartó járatról vészcsúszdán távoztak az utasok. A légitársaság később közölte: hamis volt a bombafenyegetés.

Szerző(k): Domokos Erika
06.
21.
18:47
Káosz van az európai reptereken, ami egész nyáron kitarthat

Káosz van az európai reptereken, ami egész nyáron kitarthat

Késések, járattörlések, hosszú sorok és elveszett poggyászok sújtják a légi közlekedést világszerte, mivel a légitársaságok és a repülőterek a nyári kereslet növekedésével és a munkaerőhiánnyal küzdenek. A budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér viszont speciális eset.

Szerző(k): Szabó Dániel
02.
09.
14:01
Felcsillant a remény Ferihegyen

Felcsillant a remény Ferihegyen

A budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér januárban majdnem elérte a 3 évvel korábbi, a járvány előtti utasforgalom 60 százalékát – közölte a Budapest Airport Zrt. az MTI-vel szerdán.

Szerző(k): Szabó Dániel
12.
07.
08:53
Duplájára nőhet a repülőgépek száma Budapest felett

Duplájára nőhet a repülőgépek száma Budapest felett

A repülőtereket szerető iparági források szerint kétszeresére lehetne növelni a Liszt Ferenc Repülőtér forgalmát, legalábbis megvan ehhez a szükséges kifutópálya.

Szerző(k): Komócsin Sándor
11.
15.
16:32
A kormány egy lépéssel közelebb, de még egyeztetnek a ferihegyi reptér megvásárlásáról

A kormány egy lépéssel közelebb, de még egyeztetnek a ferihegyi reptér megvásárlásáról

Megkezdődött a Budapest Airport Zrt. pénzügyi átvilágítása. A tulajdonos AviAlliance GmbH és a magyar kormány már a vételárról való egyeztetés felé tart - értesült a Reuters a jelenlegi tulajdonostól. Korábbi hírek szerint 4,44 milliárd euró lehet a végösszeg, de az AviAllance egyelőre állítja, nem feltétlenül válnak meg a ferihegyi reptértől.

Szerző(k): Szabó Dániel
09.
29.
15:03
Újdonság a budapesti reptéren: előre rendelhetnek étel-italt az utasok

Újdonság a budapesti reptéren: előre rendelhetnek étel-italt az utasok

A Budapest Airport Zrt. (BA) Európában elsőként lép partnerségre a Wolttal, aminek köszönhetően mostantól előre rendelhetnek a budapesti repülőtér tranzitterületén található éttermekből és kávézókból az utasok. Mobilalkalmazás segítségével érintkezésmentesen adható le és fizethető ki az étel- vagy italrendelés, amely a reptéri vendéglátóegységekben várakozás nélkül átvehető át - jelentette be a BA.

Szerző(k): Domokos Erika
09.
17.
13:49
Messze a járvány előtti forgalom, de többen utaztak már Ferihegyről

Messze a járvány előtti forgalom, de többen utaztak már Ferihegyről

Augusztusban meghaladta a 702 ezret az utasok száma a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, ami 78 százalékkal több a tavalyi azonos időszakhoz képest; a koronavírus-járvány kialakulása óta ez volt a legforgalmasabb hónap - közölte a Budapest Airport pénteken az MTI-vel.

Szerző(k): Szabó Dániel

Céges ajándékdobozok segítenek a halmozottan hátrányos helyzetűeknek (x)

Többszázezer ajándékdobozának révén az egyik legismertebb társadalmi vállalkozássá nőtte ki magát itthon a Fuit of Care