Meghalt Sólyom László volt köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság első elnöke, akadémikus, egyetemi tanár.
Szerző(k): Hercsel AdélErősebb ügyfélhitelesítés, keresztazonosítás, várakozás nélküli csalásbejelentés, oktatóanyagok és hatékonyabb csalásfigyelő rendszer – ezek lesznek az újítások. A pénzforgalmi csalásokról adott ki ajánlást a jegybank. Egy dolog változatlan: futhat a pénze után az az ügyfél, akiről nem derül ki egyértelműen, hogy nem ő hibázott.
Szerző(k): Horváth BalázsAz ír szabályozó hatóságok 345 millió euróra, mintegy 132 milliárd forintra bírságolták a közösségi médiaalkalmazást a gyermekek adatvédelme miatt.
Szerző(k): EconomxNemcsak a termelékenység nő a mesterséges intelligenciának (AI) köszönhetően, hanem a dolgozók is sokkal elégedettebbek lehetnek. Akár tetszik, akár nem, meg kell tanulnunk használni az AI-t – véli Szabó Péter, a Microsoft Hungary ügyvezető igazgatója.
Szerző(k): Horváth BalázsMár csak azért is nagyon vigyázzunk külföldi nyaralás során a bankkártyánkra, mert letiltani, blokkolni ugyan tudjuk, ám pótlása egy idegen országban gyakorlatilag lehetetlen – derül ki a Napi.hu több pénzintézet megkeresése révén készült összeállításából.
Szerző(k): Drávucz PéterMinden előzetes tájékoztatást elegáns nagyvonalúsággal mellőzve született meg az a pazar törvény, amely társadalom széles rétege számára szükségessé teszi az elektronikus aláírás használatát ingatlanügyekben. A Napi.hu kapaszkodót nyújt, hogy miképp készüljünk fel a változásokra.
Szerző(k): Drávucz PéterTiltakozást és felháborodást keltett az észak-írországi rendőrség berkeiben, hogy nyilvánosságra kerültek az interneten mintegy 10 ezer rendőrségi alkalmazott személyes és munkaügyi adatai.
Szerző(k): Varga CsengeHárom új fontos funkció bevezetését jelentette be a Google a keresőszolgáltatásában, melyekkel jóval szabadabban rendelkezhetnek a felhasználók a személyes adataik felett: megnézhetik, milyen találatokat dob fel róluk a motor, és ha az számukra kellemetlen vagy érzékeny, akkor kérhetik azt, hogy tűnjön el. Ezen kívül a rendszer mostantól értesítéseket küld, ha újabb személyes adatok jelennek meg a weben.
Szerző(k): Zádori BenceNyaralunk és lendületesen osztjuk meg az erről szóló képeket a közösségi médiában. Ám mi a helyzet abban az esetben, amikor a képen kívülállók is szerepelnek, mert strandon, étteremben, hajón, kisvasúton vagyunk?
Szerző(k): Drávucz Péter