2023 márciusától nem szállhatnak le nagy, négymotoros repülőgépek a tel-avivi Ben Gurion repülőtéren. Ez két típust, a Boeing 747-est és az Airbus A380-ast érinti - írja a Travel Daily.
Szerző(k): Szász PéterA frissen felhúzott gyárban elsősorban nagy precízió igénylő helikopteralkatrészek gyártásával fognak foglalkozni, amelyeket az Airbus Helicopters típusainak dinamikus egységeiben, és a sárkány szerkezetekben használnak majd fel. A megnyitón Palkovics László technológiai és ipari miniszter is részt vett.
Szerző(k): Sasvári MarcellA kezdetben helikopterekre specializálódó üzem indulás után három lépésben tervezi növelni gyártási kapacitásait. Ha beválnak az üzemhez fűzött remények, könnyen lehet hogy később más Airbus-részlegeket is telepítenek az ország délkeleti csücskében felhúzott ipari parkba.
Szerző(k): Sasvári MarcellOroszország az évtized végéig több mint 14 milliárd dollárt kíván befektetni a légiközlekedési ágazatába a hazai repülőgépgyártás fellendítése érdekében. A szankciókkal sújtott ország ugyanis nagy bajba került a nyugati alkatrészellátás leállás miatt. Egy korábban kiszivárgott kormányzati anyag szerint a szankciók fenntartása esetén a kereskedelmi repülőgépek több mint felét le kellene állítani.
Szerző(k): Szász PéterA Magyar Honvédség 604-es lajstromjelű, Airbus A319 típusú repülőgépe vitte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest, Erdő Péter bíborost és kíséretüket a Portugáliához tartozó Madeira szigetére, ahol IV. Károly király halálának 100. évfordulója alkalmából szentmisén és koncerten vettek részt - írja az Átlátszó portál. Visszaúton a gép egy órára megállt Párizsban, mielőtt Budapest felé vette volna az irányt.
Szerző(k): Domokos ErikaVégrehajtotta első olyan felszállását az Airbus A380-as prototípusa, amelynek egyik Rolls-Royce hajtóművét kizárólag fenntartható forrásból előállított repülőgép-üzemanyaggal táplálták. A repülés során felhasznált 27 tonna “zöld kerozint” a Total Energies állította elő, elsősorban használt sütőolajból és egyéb, elhasznált zsiradékokból - írja az Airportal.
Szerző(k): Szász PéterRiasztották a Magyar Honvédség légvédelmi készültséget ellátó Gripenjeit március 19-én, az éjszakai órákban egy Grúziából Lengyelországba tartó civil Airbus A-321-es repülőgép miatt.
Szerző(k): Szepesi AnitaFelszámolja gazdasági kapcsolatait Oroszországgal az ExxonMobil, az Airbus és a Boeing- írja a BBC. Az amerikai olajvállalat az orosz-ukrán háború miatt döntött úgy, hogy riválisaihoz hasonlóan megszünteti együttműködését Moszkvával.
Szerző(k): Ambrus-Nagy BoglárkaAz Airbus már a hidrogénmeghajtású repülőgépek fejlesztésére koncentrál, mert az jelentheti a végső megoldást a légiipar dekarbonizálására.
Szerző(k): Szabó Dániel