Egyértelmű segítséget adhat egy vállalkozásnak, ha van MI-stratégiája, amelyhez viszont szükség van a tudatosításra, felhasználási eseteken alapuló képzési programokra a Mesterséges Intelligencia Koalíció vezetői szerint. A kerekasztal beszélgetés során Jakab Roland elnök elmondta,
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaJavában zajlik az AI Summit 2024. Az érdeklődők számos programpont közül választhatnak, a részletek ezen a linken érhetők el.
Szerző(k): Economx„A hibázást az embereknek elnézzük, de a mesterséges intelligenciának nem, az emberek túlzottan megbíznak a technológiában és a gépi ajánlásokat döntésekként kezelik”– mondta előadásán Ződi Zsolt, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos főmunkatársa.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraEgy adattudós először azt vizsgálja meg, hogy egy adathalmazból milyen összefüggéseket lehet levonni, majd ezután kezdi el kitalálni, hogy milyen típusú modell lenne arra alkalmas, hogy beletöltse az adatokat – mondta Vécsey Richárd Ádám mesterséges intelligencia fejlesztő és adattudós az egyik pódiumbeszélgetésen.
Szerző(k): Vermes ÁdámAz AI zenekészítő programok rettenetesen szóltak két évvel ezelőtt, mára viszont már sokat fejlődtek, zenét már tud írni a mesterséges intelligencia (AI), szöveget azonban még nem, mondta a popkulturális paradigmaváltásról Császár Előd zenész, AI művész.
Szerző(k): Koncsek Rita„A kutatás csak egy dolog, ennél sokkal fontosabb hogyan implementáljuk a működésbe a mesterséges intelligenciát, illetve ennek milyen hatása van a produktivitásra”– mondta Tomasz Stachlewski, az Amazon Web Services (AWS) technológiai vezetője.
Szerző(k): Horváth Balázs„Amikor összeeresztettem Jókai Mórt a mesterséges intelligenciával, arra kértem, hogy foglalja össze a Kőszívű ember fiai című művet. Ez egyáltalán nem sikerült, ezért azt kértem, foglalja össze csak az első fejezetet, de a ChatGPT nem tudta kibogarásznia azt, hogy miről szól”– mondta Nyírő András. A kutató kiemelte, hogy az irodalom mindig egy üzenet, amit megpróbálunk eljuttatni lélektől lélekig, és nem biztos, hogy erre az AI alkalmas.
Szerző(k): Kreivich OrsolyaSzombati Anikó, a Magyar Nemzeti Bank digitalizációért és fintech fejlesztésért felelős ügyvezető igazgatója Ray Kurzweil munkásságát felidézve arra figyelmeztetett, hogy
Szerző(k): Vermes Ádám„Az AI Act-ben az a jó, hogy van, mert már nagy szükség volt rá, nagy volt a várakozás” – mondta Petrányi Dóra, a Globális Technológia, Média és Kommunikációs Csoport társvezetője a Futunk a technológia után című pódiumbeszélgetésen. A GDPR-hoz, vagyis az általános adatvédelmi rendelethez hasonlította, mert arra is nagy volt az igény. Az AI Act-nél fontos, hogy kockázatalapú megközelítéssel indítottak. A tiltott alkalmazások olyan kockázatosak, hogy 6 hónap múlva már nem lehet azokat kezelni, ezért fontos, hogy a tiltásokkal már most tisztábban lehessen látni.
Szerző(k): Eisenkrammer Nóra, Vermes Ádám