Hét százalékkal nőtt azoknak a munkáltatóknak az aránya, aki évente 400 ezer forint feletti cafeteriát adnak munkavállalóiknak. Fata László, a Cafeteria Trend szakértője azt mondta az Economxnak: a leggyakrabban adott béren kívüli juttatás idén is a Szép-kártya lesz.
Szerző(k): Koncsek RitaA Lamborghini egy Urus Performantéval lepte meg az olasz autópálya-rendőrséget.
Szerző(k): Vermes ÁdámA miniszterelnök sajtófőnöke szerint még nem született döntés a Togg T10X típusú elektromos autó sorsáról.
Szerző(k): Vermes ÁdámA Jóbarátok sorozat egyik főszereplőnőjének nem lehet ajándékot venni, mert úgyis mindent visszacserél, a hibátlan árut is. Mit tegyenek a magyar sorstársak, ha a karácsonyi ajándékkal csak annyi a baj, hogy nem tetszik?
Szerző(k): Drávucz PéterTöbbet költ a 19-29 éves korosztály, mint 2022-ben, a 3 évvel ezelőtti átlag 10 ezer forinttal megugrott.
Szerző(k): EconomxAz emberek leginkább a bevásárlást, az azzal járó feszültséget, illetve a tömeget nem szeretik.
Szerző(k): EconomxNem érdekli a magyarokat, hogy mennyire környezetbarát az ajándékok csomagolása. Romlott a helyzet.
Szerző(k): EconomxMutatjuk, milyen hiteleket vesznek fel a magyarok karácsonyra, és azt is megtudhatja, hogy mire érdemes odafigyelni a vásárláskor. A fogyasztási hitelek legnagyobb veszélye ugyanis, hogy ma már szinte bárhol felvehetőek, és nagyon kecsegtető, gyors ajánlatnak tűnnek.
Szerző(k): Horváth BalázsA magyar vásárlók már kétszer is meggondolják mennyit költenek karácsonyi ajándékra, ráadásul az infláció és a pénzromlás komolyan beleszól a döntésekbe.
Szerző(k): Economx