Oroszország és az Egyesült Államok kapcsolatának több állomása kerek évfordulóhoz érkezett, Alaszka Moszkva általi eladása például a 150.-hez, Moszkva ezektől a kétoldalú viszony javulását reméli - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Argumenti i Fakti című napilap keddi számában megjelent interjújában.
Szerző(k): Papp ZsoltEsélyegyenlőségi ajánlást adott ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a pénzintézetek számára a speciális igényű ügyfelek megfelelő kiszolgálása érdekében - jelentette be Freisleben Vilmos, az MNB fogyasztóvédelmi igazgatóságának igazgatója.
Szerző(k): Domokos ErikaVételi ajánlatot tettek a részvényeseknek a Konzumra a cég nagybefektetői, köztük Mészáros Lőrinc, aki nemrégen szállt be a cégbe. A befektetők valamivel több int 86 forintot kaphatnak papírjaikért.
Szerző(k): Komócsin SándorNemet mondott az angol-holland Unilever az amerikai élelmiszeripari óriás Kraft Heinz Co. 143 milliárd dolláros fúziós ajánlatára, mivel a összeget túl alacsonynak tartott
Szerző(k): Szepesi AnitaAz Eurotransplant (ET) együttműködési megállapodás keretei között megvalósuló, nemzetközi szervcserék gyakorlati kivitelezéséhez kéri két merev szárnyú repülőgép folyamatos rendelkezésre állását az Állami Egészségügyi Ellátó Központ.
Szerző(k): Németh GézaA MÁV Magyar Államvasutak Zrt. nyílt közbeszerzést írt ki a MÁV-csoport vállalatai részére, 1352 plusz opcionálisan lehívható 338 gépjármű tartós bérletére és az így létrejövő flotta üzemeltetésére.
Szerző(k): Németh GézaKözös ajánlattevőként a West Hungária Bau Kft., az Ex Voto Kft. valamint az ArcheoGép Kft. végezheti el a következő három évben a régészeti- és műemlék kutatásokhoz szükséges, 4 milliárd forint keretösszegű földmunkákat.
Szerző(k): Németh GézaA mulatós zenészként, Lagzi Lajcsi néven ismertté vált Galambos Lajos mexikói utazásáról szerzett új információt a Blikk. A zenész ügyvédjére hivatkozva azt írják, hogy egy Mexikóban élő magyar milliárdostól kaphat segítséget az energialopási ügybe keveredett zenész-üzletember.
Szerző(k): EconomxAz Anheuser-Busch InBev (AB InBev), a világ legnagyobb söripari konszernje értesülések szerint ráígér korábbi ajánlatára, hogy rátegye a kezét legnagyobb versenytársára, a második helyen álló SABMiller (SABM) konszernre, a Dreher Sörgyárak anyavállalatára, miután korábbi ajánlatait visszautasították.
Szerző(k): MTI-Eco