A korábbi, a tulajdonjog újratárgyalásról szóló kúriai döntés után újabb sikert ért el a Magyarországra került Esterházy kincsek ügyében a magyar állammal pereskedő, burgenlandi székhelyű Esterházy Magánalapítvány. A Kúria a közigazgatási perben szerdán - megváltoztatva az Ítélőtábla korábbi ítéletét - úgy döntött, hogy az állam részéről az ügyben eljáró Miniszterelnökségnek meg kell ismételnie az úgynevezett restitúciós eljárást - adta hírül az alapítvány.
Szerző(k): Domokos ErikaHazánkban százezrekre tehető az olyan munkaképes korú fogyatékkal élők és megváltozott munkaképességűek száma, akik akarnak és tudnak dolgozni. Igaz, közülük sokan állást kaptak a közelmúltban, ezért manapság leginkább egy komplexebb problematikával rendelkező csoport van jelen a munkaerőpiacon. Az ő számukra ráadásul speciális piaci szolgáltatásokra lehet szükség. Az egyre nagyobb munkaerőhiány viszont indokoltabbá teheti a helyük megtalálását a munka világában. Az ő helyzetükön próbál javítani a Szimbiózis Alapítvány, mely a közelmúltban érdemelte ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma által tavaly alapított Érték Vagy! díjat. Így lett szociális farmjuk, a Baráthegyi Majorság az Év Fejlesztő Foglalkoztatója.
Szerző(k): Kónya ÁdámMegnyílt az első pályázati ciklus, mától lehet pályázni a Mészáros Csoport karitatív tevékenységét koordináló szervezete, a Pro Filii Alapítvány támogatásaira.
Szerző(k): Domokos LászlóA kormány közzétette a Magyar Kultúráért Alapítvány (MKA) kultúrstratégiai feladatellátásáról szóló határozatot, egyúttal meg is támogatta az alapítványt 12 milliárd 725 millió forinttal. Több kulturális intézmény hatásköre csorbul, az alapítvány javára.
Szerző(k): Németh GézaAzonnali, jelentős béremelést ígér a pedagógusoknak az ellenzék a kormányváltás után. A vidékfejlesztési forrásokat látványberuházások helyett gazdaságélénkítésre fordítanák, a mezőgazdaságban is a munkahelyteremtő beruházásokat támogatnák. Az általános rezsicsökkentés helyett szociális alapon nyújtanának energiatámogatást, az uniós és állami forrásokat szigetelésre, a távhőrendszer korszerűsítésére költenék, és lehetővé tennék a szélenergia hasznosítását is.
Szerző(k): Domokos ErikaA szegedi Ferroép Zrt. építheti meg a lakiteleki Népfőiskola Alapítvány sportcsarnokát, nettó 2 milliárd 625 millió forintért. A becsült ellenérték kevesebb, 2,5 milliárd forint volt. A lakitelki fejlesztések tulajdonosa a kormány döntése nyomán a Szeged-Csanádi Püspökség.
Szerző(k): Németh GézaA gyerekesek év eleji szja-visszatérítéséről és a 13. havi nyugdíjról szóló tájékoztató levelek kiküldésére összesen 700 millió forintot költ a kormány. Az ilyen tájékoztató és a nemzeti konzultációs levelekre 2016 óta összesen több mint 11 milliárd forint ment el.
Szerző(k): Domokos ErikaA Citi Foundation új programjában Magyarországon is jelentős összeggel támogatja a fogyatékkal élő emberek esélyeinek javítását együttműködve a Fogyatékos Emberek Szervezetei Tanácsával.
Szerző(k): Komócsin SándorA szakmai és kerületi tiltakozás ellenére a Magyar Nemzeti Bank alapítványa lebontatta a Mátyás-templommal szembeni modernista épületet, az egykori Diplomata-házat, amely utóbb Burg hotel néven üzemelt - derül ki a hvg.hu cikkéből.
Szerző(k): Domokos Erika