A Fővárosi Törvényszék szerint nem számít rongálásnak a repedező járdák kiszínezése – közölte a Magyar Helsinki Bizottság. A négyszínfestéssel a Magyar Kétfarkú Kutyapárt (MKKP) passzivistái országszerte az elhanyagolt járdákra szerették volna felhívni a figyelmet.
Szerző(k): EconomxA Fővárosi Közgyűlés nem szavazta meg a NER közeli vállalkozó pályázatát, a Fidesz azonban tett róla, hogy még nyerjenek pár évet a veszélyhelyzetre hivatkozva.
Szerző(k): Horváth BalázsMintegy 95 ezer öregségi nyugdíjas maradt ki tavaly az infláció miatti extra emelésekből, és a 13. havi nyugdíj folyósításából is. A friss és a régebbi nyugdíjasokat másként érinti az emelés. Meglehetősen sokan panaszolhatnák tehát az infláció miatti emelés elmaradását.
Szerző(k): EconomxA horvát alkotmánybíróság elvetette a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatójának panaszát. Történt mindez kilenc hónappal azután, hogy a testület Ivo Sanader volt horvát kormányfő alkotmányjogi keresetével is ugyanígy járt el a Mol-INA per ügyében.
Szerző(k): EconomxEmmanuel Macron francia elnök népszerűsége zuhanórepülésbe kezdett az elmúlt időszakban. Az államfőnek több szempontból is lényeges, hogy helyreállítsa renoméját, de könnyen lehet, hogy ehhez fel kell áldoznia Élisabeth Borne miniszterelnököt több másik kormánytaggal együtt. Az első kérdés azonban, hogy miként fogadja az Alkotmánybíróság a költségvetési tervbe ágyazott nyugdíjreformot.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennElfogadhatatlan minden támadás, ami a bírák kinevezésének törvényességét vagy a pártatlanságukat kérdőjelezi meg – tisztázta Varga Zs. András.
Szerző(k): EconomxMegtámadták az Alkotmánybíróságon a nyugdíjemelésről szóló kormányrendeletet, amely egy jelentős réteget zár ki a nyugdíjemelésből.
Szerző(k): EconomxFelesküdött Izraelben Benjamin Netanjahu hatodik, az ország történetének 37., eddigi legjobboldalibb és legvallásosabb kormánya - írja az MTI a helyi médiára hivatkozva. Orbán Viktor táviratban gratulált. A magyar miniszterelnök leszögezte: Magyarország továbbra is támogatja Izraelt a nemzetközi színtéren tapasztalható elfogult és tisztességtelen megközelítésekkel szemben.
Szerző(k): EconomxVárhatóan nem lesz hosszú életű a föld megadóztatása Hódmezővásárhelyen. Elvben nincs megtiltva a települési adó kivetése a termőföldre, de a gyakorlatban a kettős adóztatás szinte minden esetben felmerül, ráadásul meglehetősen szűk azon földtulajdonosoknak a köre, akik nem őstermelőként, vagy családi gazdaság tagjaként adják haszonbérbe területüket. A hódmezővásárhelyi képviselő-testület döntése ellen petíció is indult.
Szerző(k): Nagy Kristóf