Ezúttal úgy tudni, Irán felől érkezik a veszély.
Szerző(k): G. É.A volt amerikai elnök pár nap leforgása alatt már másodszor hozta szóba az esetleges vereség lehetőségét.
Szerző(k): G. É.Amerikai hírszerzők szerint iráni hackerek Trump nem nyilvános kampányiratait juttatták el Biden választási csapatához.
Szerző(k): G. É.Legalábbis egy amerikai milliárdos szerint, aki a demokraták elnökjelöltjének győzelme esetében azonnal kivonná a pénzét tőzsdéről. Más kérdés, hogy az ismert spekuláns Trump elkötelezett támogatója.
Szerző(k): T. E.A botrányt Musk egyik posztja váltotta ki, amelyben a Tesla-vezér viccelődni szeretett volna a Trump ellen elkövetett merénylet után.
Szerző(k): Kiffer AnnaA katolikus egyházfő arra buzdítja a híveket, hogy szavazzanak a „kisebb rosszra”.
Szerző(k): V. G.A német külügyminiszter a republikánusok elnökjelöltjének kijelentésein élcelődött.
Szerző(k): Zádori BenceAz énekesnő pár perccel az első elnökjelölti vita után jelentette ki hivatalosan, hogy a demokraták jelöltjét, Kamala Harrist és Tim Walz alelnököt támogatja a novemberi választásokon.
Szerző(k): Zádori BenceAz amerikai gazdasági hírügynökség tudni véli, hogy a magyar kormány jövőre hatalmas pénzosztást tervez, a pénzügyminiszter szerint ez egyszerűen fake news.
Szerző(k): T. E.