A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya a vasúti közlekedés veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt, szakértők bevonásával folytat nyomozást, miután vasárnap este kisiklott a Budapestre tartó Claudiopolis InterCity a Keleti pályaudvarhoz vezető pályaszakaszon.
Szerző(k): L. K.Több halálos baleset is borzolta már a kedélyeket az Árpád hídon, sokáig nem történt azonban semmi. Most, a rendőrség szinte folyamatos jelenlétének köszönhetően, egyre kevesebben merik tövig nyomni a gázt ezen a szakaszon.
Szerző(k): L. K.A Keleti pályaudvaron teljesen leállt a közlekedés, a Nyugati pályaudvarról pedig késve indultak el a vonatok.
Szerző(k): Zádori BenceVasárnap este a Kolozsvár felől érkező Claudiopolis InterCity 5 kocsija a Keleti pályaudvar előtti bevezető vágányszakaszon kisiklott. A balesetben nem sérült meg senki, közölte MÁV vasárnap este.
Szerző(k): EconomxKét fiatal meghalt közlekedési balesetben, egy harmadikat pedig súlyos sérülésekkel vittek kórházba a mentők vasárnap hajnalban Budaörsről - közölte az Országos Mentőszolgálat az MTI megkeresésére.
Szerző(k): EconomxAz olasz hatóságok bizonytalanok, hogy mennyi időbe telik a Bayesian szuperjacht kiemelése a tenger mélyéről, a művelet számos tényezőtől függ – közölték olasz tisztviselők. Elmondták azt is, hogy a bűncselekményeket, akár a szándékos emberölést sem zárják ki.
Szerző(k): EconomxA baleset a 71-es főút alsóörsi szakaszán történt.
Szerző(k): S. A. S.A bérelt elektromos rollerek jelenleg a világ legmegosztóbb közlekedési módjai közé tartoznak. A mikromobilitási gépeket gyakran dicsérik, mint hatékony és fenntartható közlekedési módot, jelenlétük azonban megköveteli a szabályozást, köszönhetően a megnövekedett baleseteknek és annak, hogy sokszor káoszt okoznak a járdákon és az utcákon.
Szerző(k): L. K.A belbudai Szilágyi Erzsébet fasor lakói tehetetlenül nézik és hallgatják az éjszakai gyorsulási futamokat és a gumicsikorgatást. Császár Előd közel három évtizede pontosan itt okozott halálos balesetet. A polgármester újabb trafiboxokat ígér.
Szerző(k): Hegedűs Szabolcs