Nagyot robbantottak az egészségpénztárak 82 ezer új taggal és 87 milliárdos bevétellel. A legtöbb pénzt gyógyszerre, magánorvosra és gyógyászati segédeszközre költötték.
Szerző(k): EconomxSoha ekkora hozamot nem értek még el a hazai önkéntes nyugdíjpénztárak, mint tavaly – ez derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
Szerző(k): EconomxAki még a kamatplafon bevezetése előtt kötött szerződést, az 20-30 ezer forinttal fizethet többet ugyanazért a lakáshitelért, mint aki kivárt és csak idén januárjában veszi fel a jelzálogkölcsönt.
Szerző(k): Vermes ÁdámEgyes pénzintézeteknél az ügyfelek jövő héten már a módosított feltételek alapján vehetnek fel kölcsönt.
Szerző(k): EconomxNem véletlenül csökkent a hitelfelvételek aránya az utóbbi hónapokban, 53 százalékos drágulás van a piacon. Egy húszmillió forintos hitelért húsz év alatt 43 millió forintot kell visszafizetni, három évvel ezelőtt pedig 28 millió forintot kellett ugyanebben a konstrukcióban.
Szerző(k): EconomxA januári csend után több nagybank is lépett, és elkezdte csökkenteni a kölcsönök kamatait. Volt olyan közöttük, amelyik ezt a lakáshiteleknél és a személyi kölcsönöknél is megtette. A hitelparadicsom viszont még messze van, az átlagos lakáshitelek ugyanis még mindig 10 százalék körül vannak, és a személyi kölcsönök kamatai sincsenek a 15 százalékos szint alatt.
Szerző(k): Horváth TiborFekete év lett a 2022-es a nyugdíjpénztáraknál, a leendő nyugdíjasok többségének megtakarítási portfoliója veszteséget szenvedett el. A csalódott ügyfelek néhány héten belül kapják kézhez az egyenlegüket.
Szerző(k): EconomxKözel a felére esett vissza a lakáshiteleknél az új szerződések összege az előző évihez képest, és már a személyi kölcsönök iránt is csökkent a kereslet. A babaváró hitel pedig még soha nem teljesített ilyen rosszul. Az átlagos hitelköltség mutató közben októberben már a 10 százalékot is meghaladta a lakáscélú kölcsönöknél – derül ki a Bank360.hu összefoglalójából.
Szerző(k): Herman BernadettAz elszálló infláció miatt kétszámjegyű hozamot kell ígérnie annak, aki a befektetők pénzére hajt. Az állampapírok jelenleg a 3-6 éves konstrukcióiknál kínálnak ilyet induláskor, rövidebb lekötésekre banki betétnél is találni már 12 százalékos kamatajánlatot. Most pedig egy biztosító rukkolt elő öt év alatt 50 százalékos hozamot garantáló lehetőséggel – írja a Bank360.hu.
Szerző(k): Herman Bernadett