Emelkedett a világ legnagyobb sörgyártója, a belga székhelyű Anheuser-Busch InBev profitja az első negyedévben - írta az MTI a Reutersre hivatkozva.
Szerző(k): Domokos ErikaGeorge Leekens, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a Kereszténydemokrata és Flamand párt színeiben indul az október 14-i belga önkormányzati választásokon – szúrta ki a belga sajtó értesüléseit az Index.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanKörnyezetbarát módon fogja előállítani termékeit a világ legnagyobb sörgyártója, amelynek eredményeként 5 százalékkal tudja a csökkenteni a szén-dioxid-kibocsátását - adta hírül az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaHétfőtől harminc perccel rövidül a Brüsszel és Amszterdam közötti intercity vonatok menetideje - közölte a La Libre Belgique című belga napilap a belga és a holland vasúttársaságok információira hivatkozva hétfőn.
Szerző(k): Szepesi AnitaA belga kormány 15 százalékkal csökkentette Fülöp belga király testvérének, Laurent hercegnek ez évre szóló járandóságát a diplomácia szabályainak súlyos megsértése miatt - közölte a La Libre Belgique című belga napilap pénteken.
Szerző(k): Domokos LászlóSztrájkok bénították kedden Belgiumot a szövetségi kormány vitatott nyugdíjpolitikája miatt, a több szektorra kiterjedő munkabeszüntetés már reggel fennakadásokat okozott Brüsszelben és az ország más részein.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA belga KBC-csoport a tavalyi utolsó negyedévet 399 millió euró adózott eredménnyel, 2017 egészét pedig csaknem 2,6 milliárd euró profittal zárta - adta hírül a cég.
Szerző(k): Domokos LászlóA Napi.hu értesülése szerint a Continental egy több száz munkahelyet teremtő autótechnikai gyártósor felépítését helyezte kilátásba veszprémi üzemében, ám végül mégis leállította a projekt tervezését és úgy döntött, inkább belgiumi egységéhez viszi a beruházást. Az ok: a társaság biztonságosabbnak látja a termelést Nyugat-Európában, mint Magyarországon.
Szerző(k): K. Kiss GergelyBár rajzfilm is készült arról, hogy az emberiség teleszemeteli bolygóját (WALL-E), úgy tűnik, ez a katasztrófa-forgatókönyv nem valósul meg. Belgiumban egy cég szemétbányászatból és a kitermelt nyersanyag 100 százalékos feldolgozásából akar profitot csinálni.
Szerző(k): Komócsin Sándor