Jóval szigorúbbak a külföldi jogszabályok, hogy milyen műalkotásokról készíthetünk fényképet, és hogyan használhatjuk fel azokat.
Szerző(k): Fogarasi KittiHárom ország kérte, végül Belgiumnak adtuk ki a Budapesten elfogott brazil drogbárót. A Napi.-hu-nak Katona Csaba ügyvéd elmondta: az unión belül átadásról beszélünk, harmadik ország esetén pedig kiadatásról.
Szerző(k): Drávucz PéterKiemelt biztonsági intézkedések mellett a magyar hatóságok csütörtökön átadták Belgiumnak a világ legismertebb brazil kábítószercsempészét, akit tavaly nyáron Magyarországon fogtak el.
Szerző(k): Varga CsengeAz igazságügyi miniszter kiadja a tavaly Magyarországon elfogott drogbárót, Sergio Roberto de Carvalhót, majd arról dönt, hogy a kábítószer kereskedőt a három elfogatóparancsot kiadó állam közül melyiknek adja ki.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraBelgiumból épp Hongkongba tartott az a húsvéti csokinyúlnak álcázott drogszállítmány, amit a brüsszeli repülőtéren kapcsoltak le. A nyulak álcája mögött tetemes mennyiségű MDMA lapult.
Szerző(k): Hercsel AdélA Regionális Eutanázia Felülvizsgáló Bizottság (RTE) éves jelentése szerint a 2022-ben bejelentett eutanáziás elhalálozások aránya az összes halálozás 5,1 százalékát tette ki, amíg ez az adat 2021-ben 4,5 százalék volt Hollandiában.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraEgyre több területen alkalmazzák a drónokat védelmi és innovációs célokra. A fejlesztések elképesztő gyorsasággal zajlanak, de a szabályozások sokszor nem tudják követni a korszerűsítéseket.
Szerző(k): Horváth BalázsA belga szövetségi kormány megtiltotta munkatársai számára a kínai ByteDance tulajdonában álló TikTok alkalmazás használatát a vállalati eszközökön és a mobileszköz-szolgáltatásába bevont személyes eszközökön egyaránt.
Szerző(k): Horváth TiborBelgiumban tavaly 2966 ember halt meg eutanáziával, ami az eddigi legmagasabb éves adat az orvos által végzett, tervezett halált lehetővé tevő, 2002. május 28-án hatályba lépett belga törvény elfogadása óta.
Szerző(k): Economx, Csókási Annamária