Orvosi vizsgálatot ír elő a felnőtt kíséret nélkül érkező fiatalok korának megállapítására, valamint emeli a vasútállomásokat ellenőrző katonák számát a római kormány.
Szerző(k): EconomxNehezen hiszi el majd, amit lát, de meg kell nézni, hogy miként akcióznak a szlovák politika nagyágyúi.
Szerző(k): Economx.huAz új kibervédelmi csapat kilencvenhét főből állhat.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaA Népjóléti Bizottság elnöke a lélegeztetőgép-biznisz ügyében szeretne tisztán látni, ezért azt kéri a belügyminisztertől, hogy adjon számot a 300 milliárdért feleslegesen megvásárolt eszközök sorsáról.
Szerző(k): EconomxHétfő reggel újabb akciózásra került sor, ugyanis a Momentum két országgyűlési képviselője és néhány aktivistája a Belügyminisztérium előtt kezdte a hetet. Az épület előtti járdára felfújt üzenetet Pintér Sándor belügyminiszternek intézték.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraA vezető hivatali mulasztása miatt az ukrán belügyminiszter és több magas rangú rendőr is meghalt.
Szerző(k): Kreivich Orsolya2024. márciusától bevezetik a szakrendelőkben a digitális időpontfoglalást. A hazai szakellátásban a várólisták a koronavírus-járvány óta nem álltak helyre, van olyan szakrendelő, ahol már 2023-ra egyáltalán nem lehet időpontot foglalni.
Szerző(k): Koncsek RitaBudapesten tartják a Egészségügyi Világszervezet konferenciáját. Az energiaügyi miniszter azt mondta: Magyarország 2030-ig a jelenlegi 40 százalék helyett 50 százalékkal fogja csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását.
Szerző(k): Koncsek RitaA Magyar Gyógyszerészi Kamara decemberben készül tisztújításra, a jelenlegi elnök Hankó Zoltán, a kihívója pedig Mikola Bálint lesz.
Szerző(k): Koncsek Rita