Vizsgálatot kezdeményezett a belügyminiszter Gálvölgyi János esete nyomán.
Szerző(k): EconomxA szülői munkaközösség képviselői és a diákönkormányzat is arra voksolt, hogy az alapítványi fenntartású egyetemé legyen a gimnázium. A tervek szerint Pintér Sándor belügyminiszter május 31-ig dönt az iskola átadásáról.
Szerző(k): EconomxA Magyar Orvosi Kamara összesített adatai szerint 33 911-en rendelkeznek regisztrált kamarai tagsággal, egyébként az aktív orvosok száma 40 ezer körül van. Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár szerint indifferens, hogy hányan maradtak kamarai tagok.
Szerző(k): Koncsek RitaMagyarországon csupán a véradásra alkalmas lakosság 4-5 százaléka nyújtja negyedévente a karját, holott szinte minden 18 és 65 év közötti egészséges nő és férfi hozzájárulhatna a stabil vérkészlet biztosításához. Ráadásul plusz szabadnap is járhat érte.
Szerző(k): Koncsek RitaA bölcsődei dolgozók sem támogatják az új köznevelési státusztörvény bevezetését. A reprezentatív szakszervezet főként a dolgozók illetménytáblája miatt aggódik.
Szerző(k): EconomxTöbb gyermek mellett az ukrán belügyminiszter, Denisz Monasztirszkij, helyettese, valamint egy ukrán államtitkár is életét vesztette a brovari helikopterszerencsétlenségben Kijev közelében.
Szerző(k): Hercsel AdélEgy kormányrendeletben módosították a pedagógusok kirúgásának szabályait, ez a szabályozás a szakszervezetek szerint azt jelenti, hogy a kormány meghátrált. Ettől függetlenül január 23-tól mind a két pedagógus szakszervezet sztrájkolni fog egy héten át.
Szerző(k): Koncsek RitaA Belügyminisztérium szerint a köznevelésben a gyermekek, tanulók tanuláshoz való joga az első.
Szerző(k): EconomxÉvi utolsó ülésén az a Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége állásfoglalást fogadott el a közoktatás fejlesztésének szükségességéről. Az MTA a köztársasági elnök közbenjárását kéri a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok visszavételéhez.
Szerző(k): Economx