Befejezte kedden Münchenben bajor miniszterelnöki munkásságát Horst Seehofer, a német tartományt kormányzó Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke, aki szerdától az új szövetségi kormány belügyminisztereként folytatja pályafutását - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterIgazi erős emberét veszítheti el Robert Fico szlovák miniszterelnök, miután a második hete tartó kormányválság, valamint az országban uralkodó elégedetlenség odavezetett, hogy hétfőn beadhatja lemondását Robert Kalinák belügyminiszter - írja a Noviny.sk a SITA információira hivatkozva. A köztársasági elnök kijelentése okozhatta a vesztét.
Szerző(k): Szabó DánielTöbb száz milliárd forintnyi közbeszerzés alóli mentesítésről határoztak az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának hétfői zárt ülésén, 35 nappal a választás előtt - írja a Magyar Nemzet.
Szerző(k): Domokos ErikaEgyre nagyobb a nyomás a szlovák miniszterelnökön, hogy átszervezze a kormányát és lemondassa belügyminiszterét. Robert Fico viszont nem engedi el embere kezét, helyette nemzetközi összeesküvést vizionál, melynek hátterében természetesen Soros György áll.
Szerző(k): Szabó DánielMár a kormánykoalíció egyik minisztere is arról beszél, hogy a belügyér Robert Kalináknak távoznia kellene posztjáról. A Híd-Most párthoz tartozó Lucia Zitnanská a miniszterelnök Robert Ficót is kritizálta.
Szerző(k): Szabó DánielHivatali visszaéléssel gyanúsítja a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a Belügyminisztérium egy kormánytisztviselőjét. Egy vállalkozó ellen befolyással üzérkedés a megalapozott gyanú - írja a Police.hu.
Szerző(k): Szász PéterA Belügyminisztérium az LMP adatigénylésre azt közölte, hogy nem végeztek mindenhol kéményellenőrzést.
Szerző(k): Domokos ErikaA házi célt szolgáló kutakat továbbra is a helyi jegyző engedélyezi. A belügyminiszter közzétette, hogy az engedélyhez mi egyéb szükséges még.
Szerző(k): Németh GézaA terrorizmus elleni küzdelemben Franciaország felkészültebb, mint két évvel ezelőtt - idézi Gérard Collomb francia belügyminiszter a 2015. november 13-i, 130 áldozatot követelő párizsi merényletsorozat második évfordulója alkalmából a Le Journal du Dimanche című vasárnapi lapnak adott interjúját az MTI.
Szerző(k): Szepesi Anita