Csökkenő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 39 537,63 ponton zárt pénteken, 1699,33 ponttal, 4,49 százalékkal magasabban az előző hetinél.
Szerző(k): Domokos LászlóVisszaeséssel zárt a Duna House a harmadik negyedévben, a hálózat 3,15 milliárd forintos jutalékbevétele 9,7 százalékos csökkenést mutat éves összevetésben.
Szerző(k): Csernátony CsabaUnalmas, eseménytelen kereskedési napot zárt a magyar részvénypiac, a forgalom nagyon alacsony volt. Egyedi hír nem érkezett a vezető részvényekkel kapcsolatban - mondta Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek. Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék. A Brent kőolaj ára emelkedett, az európai gázár csökkent.
Szerző(k): Domokos ErikaAlacsony forgalommal és veszteséggel zárt a BÉT szerdán. A vezető részvények közül csak a Mol tudott erősödni, ami összefügg azzal, hogy az OPEC+ képviselői jelentős olajkitermelés-csökkentésről döntöttek. Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek is.
Szerző(k): Domokos ErikaA Molnak 2,49 százalékot sikerült erősödnie, és a Richter-papírok árfolyama is több mint 2 százalékkal emelkedett.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonSzeptemberben összesen 9,6 százalékkal esett vissza a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) indexe, a BUX. Arányaiban a legnagyobbat a Magyar Telekom árfolyama esett - adta hírül az MTI.
Szerző(k): Szabó M. IstvánGyengüléssel kezdhetik a hetet a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényei, így a tőzsdeindex is csökkenéssel nyithat - írta meg az MTI.
Szerző(k): Szabó M. IstvánCsökkenő forgalom mellett esett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 37 838,30 ponton zárt pénteken, 819,11 ponttal, 2,12 százalékkal alacsonyabban az előző hetinél. A részvénypiac heti forgalma 47,5 milliárd forint volt az előző heti 47,9 milliárd forint után, a vezető részvények a stagnáló Richter kivételével gyengültek.
Szerző(k): Szász PéterA munkaerőzközvetítéssel foglalkozó tőzsdei cég jó eredményekről számolt be.
Szerző(k): Rácz Gergő