A negatív nemzetközi hangulatot követte a magyar tőzsde, a BUX közel 2 százalékos mínuszban zárt, a részvénypiac forgalma alig haladta meg az ötmilliárdot. Mínuszban zárt a vezető nyugat-európai tőzsdék többsége is.
Szerző(k): Domokos ErikaCsökkenéssel indulhat a kereskedés a budapesti börzén - jelezte előre az MTI-nek a tőzsdei elemző.
Szerző(k): Szabó M. IstvánEmelkedő forgalomban csökkent a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 41 941,27 ponton zárt pénteken, 1402,11 ponttal, 3,23 százalékkal alacsonyabban az előző hetinél.
Szerző(k): Domokos LászlóErősödéssel indulhat a kereskedés pénteken a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), korrigálva az elmúlt napok csökkenéseit - írta az MTI-nek küldött előrejelzésében Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.
Szerző(k): Szabó DánielSzeptember 5-e lesz az első kereskedési nap a Biggeorge Property részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) Xtend piacán - közölte a társaság a BÉT honlapján csütörtökön.
Szerző(k): Domokos ErikaNagy eséssel indult az ősz a nyugat-európai börzéken. A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat miatt esett a budapesti részvényindex is - írja az MTI. Az Equilor elemzője szerint tőkekimenekítés zajlik a részvénypiacokról a kötvénypiacok irányába.
Szerző(k): Domokos ErikaA 4iG az év első hat hónapjában 1,6 milliárd forint adózott eredményt és 121,85 milliárd forint árbevételt ért el, mindkettő több mint háromszorosa az egy évvel korábbinak. A tavalyi azonos időszakban 32,1 milliárd forint árbevétellel és 492 millió forint adózott eredménnyel zártak - közölte a cég a Budapesti Értéktőzsde honlapján
Szerző(k): Szász PéterA Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 484,95 pontos, 1,14 százalékos csökkenéssel, 41 877,22 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 19,1 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Szerző(k): Szász PéterA Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a plusz 4,88 pontos nyitás után emelkedett szerdán kora délutánig. A BUX 14.30 órakor 42 394,44 ponton állt, ami az előző, keddi záró értékéhez képest 32,27 pontos, 0,08 százalékos emelkedés, a szerdai nyitásnál 27,39 ponttal magasabb.
Szerző(k): Szász Péter