Az Európai Bizottság fel szeretné pörgetni az úgynevezett "mélytechnológiai" startup cégek alapítását, ezért egy csomó intézkedést tervez ezek segítésére. Jelentős nagyságú magántőkét mozgatnának meg az ügy érdekében és könnyítenék ezek tőzsdei bevezetésének sazbályozását is.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásHonlap indul a kereskedés a magyar callcenter piac egyik vezető vállalatának, az eSense Nyrt-nek a részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában.
Szerző(k): Herman BernadettA szerbiai védelmi minisztérium javaslatot tesz a kormánynak a sorkatonai szolgálat bevezetésére több alternatív lehetőséggel. Ez nem változtat azon, hogy az ország semleges kíván maradni.
Szerző(k): Komócsin SándorSzerbia miniszterelnöke támogatja a sorkatonaság bevezetését, igaz csak egy nagyjából három hónapos kötelező katonai szolgálatról lenne szó, ami nagyjából az alapkiképzésre elég.
Szerző(k): Komócsin SándorEgységes szén-dioxid-adó bevezetését javasolta a vállalatok számára az ország ambiciózus éghajlati célkitűzésének eléréséhez az EU-tagállam Dánia kormánya.
Szerző(k): Szabó DánielA Volkswagen AG a Porsche tőzsdei bevezetését készíti elő, ezzel a legjövedelmezőbb márkájukat viszik külön piacra. A lépéssel teremtenek forrást a konszernnek, hogy finanszírozzák az elektromos járművek piacra lépését. A DAX-ot nagyon megtépázta az orosz-ukrán konfliktus kiéleződése a nyitáskor, de a Porsche IPO-jának híre lendületet adott a frankfurti tőzsdének.
Szerző(k): Szabó DánielRomániában társadalmi vita előzi meg az élelmiszerárstop esetleges bevezetését, amelyben nyomós ellenérvek hangzanak el az intézkedéssel szemben. Egy erdélyi közgazdász szerint a fogyasztóknak végül mindenképpen meg kell fizetniük a magasabb árat.
Szerző(k): Komócsin SándorA magyarok több mint kétharmada azt akarja, hogy bevezessék az országban az eurót, miközben a cseheknél például kisebbségben vannak a közös európai valutát pártolók. A magyarázat talán az lehet, hogy míg a forint gyengül, a korona erősödik.
Szerző(k): Komócsin SándorMivel közel 40 százalékot gyengült 12 év alatt a forint az euróval szemben, mindenképpen kitart amellett az ellenzék, hogy minél előbb bevezessék a közös fizetőeszközt Magyarországon - közölte Vajda Zoltán, az összefogás MSZP-s jelöltje. A magyarok többsége egyébként támogatja a magyar euró bevezetését.
Szerző(k): Szabó Dániel