A Megakrán Zrt. az első cég, ami támogatást nyert a tőzsdeérett kkv-k tőzsdei bevezetését finanszírozó, EU által támogatott pályázaton.
Szerző(k): Szabó DánielJúnius közepétől végre Magyarországon is elérhető az Ikea kutyáknak és macskáknak tervezett kollekciója - jelentette be a svéd tulajdonú globális bútorlánc.
Szerző(k): Domokos LászlóSzerdán az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank (ECB) is közzétette a nem eurózóna tagállamok konvergenciajelentését, amelyekből kiderül, hogy a szükséges négy feltételből jelenleg Magyaroszág kettőt teljesít.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaLengyelországban napirendre került a dugódíj, amelyet az önkormányzatok vezethetnek be és a bevételt környezetbarát buszokra fordíthatják.
Szerző(k): Barabás JúliaRészvényeinek bevezetését kezdeményezte a svéd online zenei óriáscég, a Spotify a New York-i Értéktőzsdére. Az elemzők már korábban is az év egyik legérdekesebb sztorijaként vártak a részvényekre, a bevezetésben azonban van egy nagy csavar és azért az sem ártana, ha végre nyereséges lenne a társaság.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA Miniszterelnökséget vezető miniszter egy hódmezővásárhelyi lakossági fórumon beszélt arról, hogy a Fidesz által felvetetett 13. és 14. havi nyugdíjat nem volt jó ötlet ígérni. A kormány emellett nem csökkenti a tűzifa árát.
Szerző(k): Szabó DánielA lengyel kormány kész arra, hogy egészségügyi okokra - a krónikus elhízás elleni harcra - hivatkozva különadót vezessen be a cukorra.
Szerző(k): Barabás JúliaMagyarországnak új konvergenciakritériumokat kell meghatároznia és teljesítenie az euró sikeres bevezetéséhez a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke szerint.
Szerző(k): Szász PéterRománia hivatalosan nem tűzött ki időpontot az euró bevezetésére - jelentette ki kedden Liviu Dragnea, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.
Szerző(k): Szász Péter