A budapesti rendőrök két órán belül elfogták azt a férfit, aki azzal fenyegetőzött, hogy az Árkád üzletközpontban bombát fog robbantani.
Szerző(k): Szász PéterSzatmáry Kristóf kereskedelempolitikáért felelős miniszteri biztos üzent az Óbudán bevásárlóközpont építését tervező ingatlanfejlesztőnek, hogy a jelenlegi formájában nem fog pláza épülni, mivel nincs érvényes építési engedélye. Üzent azoknak is, akik nemzetközi láncoknak játsszák át a magyar boltokat - írta a vg.hu.
Szerző(k): Domokos ErikaBudapest legjobban kihasznált és legdrágábban bérbe adható kereskedelmi komplexuma, a WestEnd ősszel tőzsdére léphet, így kisbefektetők is részesedhetnek az üzleti sikerből - derül ki a Forbes összeállításából.
Szerző(k): Domokos ErikaMától a budapesti Shopmark bevásárlóközpontban több hónapra bezártak az üzletek - mindez a teljes felújítás érdekében szükséges.
Szerző(k): Domokos LászlóKét fővárosi bevásárlóközpontban is kihelyezett ügyfélfogadási helyet nyit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), hogy így segítse az adóbevallás elkészítését - mondta Kiss Péter András, a hivatal szóvivője kedden az M1-en.
Szerző(k): Domokos ErikaSzemtanúk szerint már a rendőröket is kihívták a budapesti Mammut bevásárlóközponthoz, ahova több tízezer tinédzser próbált bejutni egy rendezvényre - írta a Zoom.hu.
Szerző(k): Domokos LászlóÜres bolt nyílt az egyik bukaresti bevásárlóközpontban. Az üvegfalak között csak üres fehér polcok és a vásárlókat szimbolizáló kirakati babák vannak.
Szerző(k): Barabás JúliaGajda Péter kispesti MSZP-s polgármester a kampányra időzítve szerda délután Facebook-oldalán jelentette be, hogy a KÖKI Terminál mozit kaphat - szúrta ki az Index.
Szerző(k): Szabó DánielBűnös hanyagság és gondatlanság miatt égett le a kemerovói üzletközpont - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a dél-szibériai városban a katasztrófa okairól és következményeiről kedden megtartott tanácskozáson.
Szerző(k): K. Kiss Gergely