Különleges gesztussal kedveskedik az ankarai magyar nagykövetség a vendéglátó Törökországnak jó példát adva arra, hogy a budapesti kormány valójában nem lát fenyegetést a muszlim vallásban, sőt nagyra tartja annak kulturális értékeit, amelyekből erőt merít.
Szerző(k): Komócsin SándorNőtt a szolgáltatásokkal szemben megfogalmazott kifogások száma, és gyengült a kereskedők iránti bizalom az idei első negyedévben a korábbi negyedévekhez képest a CP Contact fogyasztóvédelmi tanácsadó adatai szerint.
Szerző(k): Szepesi AnitaKét napon át tartó, indulatos és vulgáris felszólalásoktól sem mentes vita után bizalmat szavazott hétfőn este a pozsonyi törvényhozás a hatalmon lévő szlovák koalíció új összetételű kormányának.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA legújabb globális befektetői felmérés szerint továbbra is London a világ első számú pénzügyi szolgáltatási központja, de már csak egyetlen ponttal előzi meg a második helyezett New Yorkot. A felmérésbe bevont intézményi befektetők szerint a brit EU-tagság megszűnése továbbra is komoly bizonytalansági forrás - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAkkorát estek a kripotdevizák, hogy egy nap alatt 60 milliárd dollárral csökkent pioaci értékük. Sok rossz hír jött össze.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásEgyre csökken a kiszámíthatóság Kelet-Közép-Európában, amely messze a legfontosabb gazdasági térség Németország számára - írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) az MTI szerint, amely Németország és a visegrádi négyek országcsoport (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia-V4) gazdasági kapcsolatával foglalkozott.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaElemzők által várt romlás helyett javult a svájci konjunktúramutató értéke februárban - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielA várt minimális javulás helyett romlott az euróövezetben a befektetői hangulat a Sentix német gazdaságkutató intézet februárra vonatkozó felmérése alapján.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanBár a lengyel kormánytól nem állt távol az osztogatás az elmúlt években - emelték a családi pótlékot, leszállították a nyugdíjkorhatárt -, mégis rossz az emberek hangulata. Épp a nagy bevásárlási szezonban romlott a fogyasztói bizalom.
Szerző(k): Barabás Júlia