Az ukrajnai autóalkatrész-beszállítás megakadása, illetve egyes Oroszországból érkező alapanyagok embargója miatt a legnagyobb autógyártók sorra állhatnak le az elkövetkező hetekben - figyelmeztetnek az iparági szakértők. A helyzet miatt több gyárában is a műszaktervek átalakítását kezdeményezi a Mercedes-Benz AG. A Magyar Suzuki Zrt.-re csak részlegesen, míg a magyarországi Bosch csoportra jelenleg nincs hatással az ukrajnai helyzet.
Szerző(k): K. Kiss GergelyNem lesz egyhamar vége a félvezetőáramkör-ellátási hiánynak a német Bosch járműipari alkatrész- és berendezésgyártó vállalat leendő vezérigazgatója, Stefan Hartung szerint.
Szerző(k): Szász PéterAz európai autóipar túlságosan függővé vált külső alkatrész-beszállítóitól, elsősorban az ázsiai félvezető és akkumulátorcella-gyártó vállalatoktól - mondta a Bosch távozó elnöke a német Frankfurter Allgemeine Zeitung lapnak adott interjúban.
Szerző(k): Rácz GergőSikeres bértárgyaláson van túl az ÉTMOSz szakszervezet a mintegy 3500 főt foglalkoztató miskolci Robert Bosch Body System Kft.-nél – adta hírül lapunknak Kozma Zsolt, elnök. Az autóipari beszállító az alkatrészhiány miatt elszenvedett jelentős veszteségek dacára is kénytelen a garantált bérminimum 12 százalékos emelkedését meghaladó mértékben növelni a dolgozók teljes bértömegét.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA Bosch China Investment egyik vezetője szerint az autógyártók számára a félvezetőkkel kapcsolatos ellátási szűkösség valószínűleg 2022-ig fennmarad, bár a hiány kevésbé lesz súlyos, mint a tavaly nyáron tapasztalt volt.
Szerző(k): Szabó DánielKötöttpályás járművek viszonylag ritkán szenvednek balesetet, amikor viszont igen, az szinte mindig komoly következményekkel jár – indokolja a Bosch, miért fejlesztett ütközésmegelőző rendszert villamosokhoz. A debreceni 2-es villamos vonalán öt év alatt 130 baleset történt - mérnökök szerint a fejlesztéssel a balesetek nagy része megelőzhető lesz.
Szerző(k): Domokos ErikaA Bosch Magyarország három nagy telephelyén - Hatvanban, Miskolcon és Makláron - a járványügyi szabályok enyhítése ellenére továbbra is kötelező a maszkviselés. Ám a visszajelzések alapján lényegében az összes érintett munkavállaló a maszkszigor eltörlését támogatja, jelenleg már mintegy 3 ezer aláírást gyűjtöttek össze a cél érdekében - adta hírül az Életre Tervezett Munkavállalók Országos Szakszervezete (ÉTMOSz).
Szerző(k): K. Kiss GergelyA Bosch három új beruházást indít Makláron, összesen több mint 52 milliárd forint értékben. Bővül az elektromos kormányművek gyártása és egy globális szolgáltatóközpont is épül A beruházások célja a technológiai átállás, a gyártási kapacitás bővítése, valamint a munkahelyek megőrzése és újak létesítése - adta hírül a járműipari cég.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA Robert Bosch Kft. több mint 5 milliárd forint támogatásban részesül, de milliárdos nagyságrendű támogatáshoz jut Kisvárda és Vecsés is - döntött a kormány.
Szerző(k): Németh Géza