Nem voltak még idén ennyire optimisták a befektetők mint most, s a jelek szerint minden pénzüket elköltötték a vakcinára való várakozás közepette. Pont ezért, az ezzel kapcsolatos jó hírek miatt érdemes lehet már eladni.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA koronavírus-járvány okozta zuhanás utáni felpattanásban a technológiai cégek részvényei vitték a prímet, az Amazon, a Tesla, a Google és társaik olyan mutatók mellett forognak a tőzsdén, amelyek láttán az elemzők a fejüket fogják és második dotcomlufiról beszélnek. Pedig lehet, hogy csak az elmélet rossz, nincs buborék és megmagyarázható a mostani árazás - állítja egy elemzőcég.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásVeszélyesnek ígérkezik e hét a tőzsdéken, kiderült ugyanis, hogy az amerikai technológiai részvények szárnyalásáért jórészt egy vásárló volt a felelős. Eközben nagyon rossz hírt kaptak azok, akik a Tesla-részvényeket az S&P 500-as indexbe történő bekerülés miatt vásárolták.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásEgyre inkább úgy tűnik, hogy vaskos medvepiacot robbant ki a koronavírus-járvány a világ vezető tőzsdéjén. Azonban annak is megvan az esélye, hogy hosszú éveket kell ezúttal várni az év elején látott árfolyamszintekre. Akár újabb elvesztegetett évtized is jöhet a tőzsdén.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA jelek szerint a befektetők most már tényleg jobban tartanak az amerikai elnökválasztás eredményétől, mint a kereskedelmi háborútól. Az optimista alapkezelők annak ellenére vásároltak minden lehetséges eszközt, hogy a koronavírus miatt borúsabbnak látják a kilátásokat - derül ki a Bank of America friss alapkezelői felméréséből.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásAz utóbbi napokban a Bubor 2016 óta nem látott szintre emelkedett, és jelenleg 0,39 százalékkal magasabb a 2019-es átlagánál. Emiatt most leginkább a több mint százezer forintosított devizahiteles aggódhat - hívta fel a figyelmet a Bankmonitor.hu.
Szerző(k): Domokos LászlóJelentősen nőtt egy ingatlanlufi kialakulásának a kockázata az eurozónában. Az ok egyértelmű, az alacsony kamatok hajtják felfelé az árakat - írja a UBS új elemzése. München és Párizs van leginkább veszélyben.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásElszabadultak az ingatlanárak Európában, s ez komoly kockázatot jelent a pénzügyi rendszer stabilitására. A kormányoknak jobban kéne szabályozni a hitelezést - figyelmeztetett az ESBR. A rendszerkockázatokért felelős szervezet szerint a gond az, hogy a jelzáloghitelek politikai kérdéssé váltak.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásMég mindig szigorúan formális a vállalati bankok világa, vagy inkább az emberibb pénzintézetek a nyerők? - erről beszélgettünk Kiss Zoltánnal, a Raiffeisen Bank ügyvezető igazgatójával.
Szerző(k): Economx