Az alapellátási ügyeletet október 1-től a fővárosban az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) irányítja, amely szerint nem kell félni az új rendszertől.
Szerző(k): T. E.A Tisza Párt elnöke döntött: nem ül be a Fővárosi Közgyűlésbe.
Szerző(k): T. E.A következő lépés az elöntött területek helyreállítása és a közlekedés újraindítása a lezárt területeken - jelezte a főpolgármester.
Szerző(k): G. É.Idén is rangsorolták a világ országait, valamint az egyes európai városokat aszerint, hogy hol kell a legkevésbé aggódniuk a látogatóknak a biztonságuk miatt, illetve hol nem kell átverésektől tartaniuk. Az országokat tekintve Magyarország egészen jól áll, a városok közül Budapest már kevésbé.
Szerző(k): G. É.Ütemes apadásnak indult a Duna a folyó felső szakaszain.
Szerző(k): H. Sz.Még öt nehéz napot kell átvészelni az árvízi védekezésben, hogy az ország fellélegezhessen. A mai napon túl leszünk a Duna tetőzésén Budapesten, délután már a Budapest alatti településekre fordíthatjuk minden figyelmünket – mondta a miniszterelnök.
Szerző(k): S. A. S.A hétvégén tetőzhet a Duna Budapesten, azonban a folyó apadására még biztosan várni kell néhány napot. Addig pedig számos lezárt, vagy korlátozott útszakasz nehezítheti meg az autósok életét országszerte.
Szerző(k): Z. B.A hallgatók visszajelzésin alapuló európai lista 4. helyén a magyar főváros, 14. helyen a baranyai vármegyeszékhely szerepel.
Szerző(k): T. E.Már elindult a kártevők elleni védekezés.
Szerző(k): T. E.