Az amerikai háztartások leggazdagabb egy százalékába tartozók tavaly az utolsó negyedévben kétezermilliárd dollárnyi vagyont vesztettek - írta a Bloomberg alapján a Portfolio.hu.
Szerző(k): Domokos LászlóLemondott szombaton Cecka Cacseva bolgár igazságügyi miniszter, miután kiderült, hogy ő és a kormánypárt három másik politikusa tavaly ugyanazon ingatlanfejlesztőtől áron alul vásárolt luxuslakást.
Szerző(k): Szabó DánielDonald Trump diplomácia Vietnámja - ezzel a címmel mond véleményt az amerikai elnök és az észak-koreai diktátor eredménytelenül zárult csúcstalálkozójáról a Financial Times publicistája. Kim Dzsongun megint kicselezte a világ első számú vezetőjét - teszi hozzá.
Szerző(k): Komócsin SándorÜstökösként emelkedett fel az olasz politikai közéletben az elitellenes, radikális baloldali Öt Csillag Mozgalom, és könnyen lehet, hogy éppen ilyen drámai módon zuhan a mélybe. Ezzel lépéskényszerbe hozhatja a másik olasz populista pártot, egyben koalíciós partnerét a kormányban, a jobboldali Ligát.
Szerző(k): Komócsin SándorElképzelhető, hogy Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke saját pártján belülről kap kihívót a 2020-as elnökválasztás előtt. Egyelőre senki sem mer bejelentkezni, mert Trump leharapná a fejét, de sok idő van még hátra a jelölési folyamat kezdetéig.
Szerző(k): Komócsin SándorA parlamenten kívüli akciók, tüntetések és útlezárások az emberek kétharmada szerint eredményes eszközei lehetnek a kormányváltásra. A rabszolgatörvény esetében pedig 60 százalék szerint sztrájknak kell jönnie, hogy a törvényt visszavonják. De a Népszava által feldolgozott Pulzus-kutatás szerint az emberek 72 százaléka biztos volt abban, hogy a kormány a tiltakozások ellenére is elfogadja majd a túlóraszabályozás átszabását. Ijesztő következtetése a lapnak az eredmények összevetése alapján, hogy a magyarok a radikalizálódás felé tolódtak.
Szerző(k): Szabó DánielMi történik azokkal a vállalatokkal, amelyek vezetői rocksztárokat megillető figyelmet kapnak? Mikor megy a munkájuk rovására, hogy hozzászoknak ahhoz, már nem igazgatókként, hanem guruként kezeli őket a média és nem tisztelőik, hanem rajongóik vannak?
Szerző(k): Komócsin SándorJókora hullámzást hozott a lengyel gazdaságban az elmúlt 100 év. Ezen belül a rendszerváltás óta eltelt idő sikertörténet, amelynek folytatására minden esélyük megvan a lengyeleknek, mert nem a múlt, hanem a jövő felé fordultak.
Szerző(k): Komócsin Sándor, Barabás JúliaA hét végi tartományi választások Hessenben sorsdöntőek lehetnek Angela Merkel politikai karrierjében: ha pártja, a CDU rosszul szerepel, azért egyértelműen őt tehetik felelőssé politikustársai.
Szerző(k): Komócsin Sándor