Március 1-jétől új időszámítás kezdődött a közösségi közlekedésben. A mostantól érvényes új tarifa- és kedvezményrendszer bevezetésével összefüggő technikai átállás miatt egy időre szünetelt a jegyértékesítés. Ugyan a Mávinform tájékoztatása szerint ez csütörtökön 22 órától péntek hajnali 3 óráig tartott, a MÁV-applikáció még most is akadozik sokaknál.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraMárcius 1-től 20 százalékkal csökkennek a menetdíjak.
Szerző(k): Zádori BenceMárcius elsejétől teljesen új bérletrendszert vezet be a MÁV.
Szerző(k): Vermes ÁdámNapokon belül új időszámítás kezdődik a fővárosi közösségi közlekedésben: átalakul a bérletrendszer. Lehet, hogy csőd lesz a vége? Netán hasznos, hiszen olcsóbb? Az Economx Budapesten kérdezte a járókelőket.
Szerző(k): Kiffer AnnaAz utasok egy csoportja túl drágának tartotta a rájuk kiszabott viteldíjat. Tiltakozásuk megértő fülekre talált, azonban csak részben.
Szerző(k): EconomxAz MLSZ megújította a jegyvásárlási rendszerét és a Szurkolói Klubot, ugyanis a szurkolók jelezték, hogy a túlkereslet mellett történő jegyeladásnál előnyösebb lenne, ha a szerencse helyett a tényleges szurkolói elkötelezettség és rendszeres mérkőzésre járás döntené el, hogy kik élvezzenek előnyt a sorban állásnál. 2024-ben már az új rendszerben kezdődik a mérkőzésre járással járó pontgyűjtés, és 2025-től az addig összegyűjtött pontok figyelembe vételével történik majd jegyeladás.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraUgyan március 1-jén indul a magyar helyközi közlekedés új tarifarendszere, de már mától elérhető a MÁV-VOLÁN csoport tájékoztató weboldala a legfontosabb tudnivalókról.
Szerző(k): EconomxTavaly több mint 800 millió utazás történt a MÁV-VOLÁN-csoport járatain, minden rekordot megdöntött a MÁV-START utasforgalma, járatait 181 millióan vették igénybe.
Szerző(k): EconomxHárom gondolatot osztott meg a BKK korábbi vezére a Budapest-bérlet megállapodásról saját Facebook-oldalán.
Szerző(k): Economx