A Budapesti VIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és börtönbüntetést indítványoz két férfi ellen, akik közül az egyik ellopott egy közel 2 millió forint értékű kerékpárt, míg a másik azt mindössze 10 ezer forintért átvette tőle – közölte a Fővárosi Főügyészség pénteken az MTI-vel.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraAz ügyészség a börtönbüntetés mellett 200 millió forint pénzbüntetés kiszabását is indítványozta Schadl Györggyel szemben, aki ezt az összeget már csaknem meg is kereste a rács mögött az érdekeltségébe tartozó végrehajtói irodákkal.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraSzámos biztonsági és fenntarthatósági szempontot mérlegelve a büntetés-végrehajtás úgy döntött, hogy néhány hónapon belül kiüríti a Győr-Moson-Sopron Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetet.
Szerző(k): Hercsel AdélAz olasz aktivista, akit azután engedtek ki a magyarországi házi őrizetből, hogy megválasztották európai parlamenti képviselőnek, háláját fejezte ki a választóknak, akik visszaadták neki a szabadságát, és megfogadta, hogy továbbra is harcolni fog a foglyok jogaiért és a neofasiszta csoportok európai térnyerése ellen.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraAz elkövető a bizalmas beszélgetéseik után három férfit is megfenyegetett, hogy ha nem fizetnek neki különböző pénzösszegeket, az üzeneteiket elküldi a partnerüknek.
Szerző(k): H. A.