Kiss László őrizetben várja a Budai Központi Kerületi Bíróság pénteki döntését letartóztatásáról.
Szerző(k): T. E.Vádat emelt a Tolna Vármegyei Főügyészség azzal a 40 éves férfival szemben, aki műtrágyakereskedő tevékenysége során több mint 5 milliárd forintos kárt okozott ügyfeleinek.
Szerző(k): Z. B.Július óta több mint háromezer embert igazoltattak és 140-et állítottak elő a gödöllői HÉV Budapesti szakaszán a fővárosi rendőrök.
Szerző(k): Kiffer AnnaA Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség vezető beosztású személy által az előnyért hivatali helyzetével egyébként visszaélve üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt folytat nyomozást.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraA mintegy száz rendőr bevetésével tartott razzián 29 ember ellen intézkedtek.
Szerző(k): T. E.Az egységes felsőoktatási rendszert, a Neptunt feltörő, és egyebek mellett hallgatók ösztöndíjait magának átutaló csalót fogott el a rendőrség, a letartóztatásban lévő fiatal férfit több mint száz rendbeli bűncselekménnyel gyanúsították meg – közölte hétfői sajtótájékoztatóján Farkas Péter, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztályának vezetője.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraCikkünket a 18 éven felüliek közül is csupán az igazán erős idegzetűek olvassák el. Az ukrán főügyészség vizsgálatot indított az ügyben. Egyelőre van remény, hogy képhamisítás áll az ügy hátterében.
Szerző(k): H. A.Egyre több a jegyvizsgálók elleni támadás. Az első negyedévben elkövetett 24 esetet követően, a második negyedévben tovább romlott a MÁV-START jegyvizsgálóit ért támadások száma, így 2024-ben már 55 esetben érte atrocitás őket munkavégzés közben.
Szerző(k): Hercsel AdélA nagyszabású akciónak meg is van az eredménye: 58 embert fogtak el, 60-at pedig előállítottak.
Szerző(k): H. Sz.