A mintegy száz rendőr bevetésével tartott razzián 29 ember ellen intézkedtek.
Szerző(k): T. E.Az egységes felsőoktatási rendszert, a Neptunt feltörő, és egyebek mellett hallgatók ösztöndíjait magának átutaló csalót fogott el a rendőrség, a letartóztatásban lévő fiatal férfit több mint száz rendbeli bűncselekménnyel gyanúsították meg – közölte hétfői sajtótájékoztatóján Farkas Péter, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztályának vezetője.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraCikkünket a 18 éven felüliek közül is csupán az igazán erős idegzetűek olvassák el. Az ukrán főügyészség vizsgálatot indított az ügyben. Egyelőre van remény, hogy képhamisítás áll az ügy hátterében.
Szerző(k): H. A.Egyre több a jegyvizsgálók elleni támadás. Az első negyedévben elkövetett 24 esetet követően, a második negyedévben tovább romlott a MÁV-START jegyvizsgálóit ért támadások száma, így 2024-ben már 55 esetben érte atrocitás őket munkavégzés közben.
Szerző(k): Hercsel AdélA nagyszabású akciónak meg is van az eredménye: 58 embert fogtak el, 60-at pedig előállítottak.
Szerző(k): H. Sz.A Nemzeti Adó- és Vámhivatal összesítése szerint több mint 6000 bűnügyet iktatott az elmúlt évben a bűnügyi szakterület, az elrendelt nyomozások száma pedig meghaladta a 3200-at. Hatalmas a tét, amit hűen tükröz, hogy a feltárt bűncselekményekhez kapcsolódó elkövetési érték bőven meghaladta az 50 milliárd forintot.
Szerző(k): Gyöngyösi BalázsMár több millió ember esett áldozatául a kiberbűnözőknek az unióban.
Szerző(k): Kreivich OrsolyaAz éj leple alatt néhány fiatal el akart kötni egy autót Debrecenben úgy, hogy vezetni sem tudtak. Messzire nem is jutottak vele.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraAz elmúlt években drasztikusan romlott a közbiztonság a gödöllői vonalon, a hatóságok fokozták az ellenőrzést, azonban a legkritikusabbnak tartott időpontban nem felügyelik a szakaszt.
Szerző(k): Gulyas Ábel