A Nemzeti Adó- és Vámhivatal összesítése szerint több mint 6000 bűnügyet iktatott az elmúlt évben a bűnügyi szakterület, az elrendelt nyomozások száma pedig meghaladta a 3200-at. Hatalmas a tét, amit hűen tükröz, hogy a feltárt bűncselekményekhez kapcsolódó elkövetési érték bőven meghaladta az 50 milliárd forintot.
Szerző(k): Gyöngyösi BalázsSokan úgy gondolják, hogy reménytelen az ellopott digitális valuták előkerítése, de nem lehet nyom nélkül felszívódni. Olyannyira, hogy már magyar csapat is készít ilyen elemzéseket, például az FBI-nak.
Szerző(k): G. É.Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség 13 embercsempész ellen, akik százak illegális bevándorlását bonyolították le. Az egyik szállításuk halálos véget ért.
Szerző(k): Zádori Bence