A hétvégén informális uniós csúcs lesz Portóban, amelynek fő témái között szociális kérdések, a pandémia és az EU-India találkozó előkészületei lesznek. Bár a csúcs még el sem kezdődött, a portói nyilatkozat szövegtervezetével a magyar és lengyel félnek már most aggályai támadtak: szerepelt benne a "gender" szó, amit iziben töröltettek is.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaJogi eszközöket is hajlandó bevetni Brüsszel, hogy a gyártók teljesítsék a szerződésben vállalt kötelezettségeiket. Charles Michel az Európai Tanács elnöke keménységet ígért, amivel biztosítható, hogy megjönnek a lekötött oltóanyagok.
Szerző(k): Rácz GergőAz EU vezetői egyetértenek, hogy szükség esetén fenntartják a jelenleg is hatályban lévő korlátozásokat, sőt, ha a különböző új variációs a fertőzésnek tovább terjednek, szigorítások is lehetnek. Egyúttal az eddigiekhez képest egy újabb kockázati kategóriát is bevezetne az Európai Bizottság.
Szerző(k): Rácz GergőCharles Michel, az uniós tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke önkéntes karanténba vonul - jelentette be Twitteren csütörtökön Barendt Leyts, az elnök szóvivője.
Szerző(k): Szabó DánielAz Európai Parlament által elfogadott, de a magyar és lengyel vétóval megakasztott jogállamisági mechanizmussal kiegészített új uniós költségvetésről és helyreállítási alapról szólt a tagállamok vezetőinek videókonferenciája csütörtökön. A kérdésekre alig negyedóra jutott, az ellenkezők mellé pedig felsorakozott Janez Jansa szlovén miniszterelnök is. Charles Michel, az Európai Tanács (EiT) elnöke letekerte a vitát, helyette a koronavírus-járványról egyeztettek a felek, így szóba került a készülő vakcinaprogram is.
Szerző(k): Szabó DánielAz Európai Tanács elnöke, Charles Michel rendkívüli csúcstalálkozóra hívta az uniós tagállamok vezetőit, hogy közösen lépjenek fel a járványkezelésében. Tárgyalják a tesztelés összehangolását, valamint az EU-s vakcinaprogram jövőbeni lebonyolítását.
Szerző(k): Szabó DánielElhárult egy akadály a csütörtök-péntekről elhalasztott rendkíüli uniós csúcs megtartása elől, miután kengedték karanténból az Európai Tanács elnökét.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaElhalasztják az eredetileg most csütörtök-pénteken tartott uniós csúcsot október elejére - közölte Twitteren Barend Leyts, az Európai Tanács elnökének szóvivője. Az uniós állam- és kormányfőket tömörítő testület elnökének ugyanis karanténba kell vonulnia.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaUrsula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Charles Michel, az Európai Tanács elnöke csütörtökön írt levelükben arra szólították fel az Európai Unió tagállamainak vezetőit, hogy fokozottan támogassák Libanont a kedden bekövetkezett nagy erejű robbanás okozta károk miatt jelentkező azonnali igények kielégítése érdekében, valamint a hosszútávú újjáépítés céljából.
Szerző(k): Domokos Erika