Az elmúlt időszakban válságból válságba estek a magyar cégek is a koronavírus-járvány és az orosz-ukrán konfliktus miatt. Vállalati hitelezésben egyelőre jól áll Magyarország, de a már korábban felgyorsuló infláció miatt már nehezebb helyzetben vannak a hazai vállalkozások, a 400 forint feletti euróárfolyam pedig tartósan beépülhet az árakba – derül ki a Coface nemzetközi hitelbiztosító elemzéséből.
Szerző(k): Szabó DánielA 2020-as csökkenés után, 2021-ben emelkedett a vállalati fizetésképtelenségek száma Közép- és Kelet-Európában (KKE), a legtöbb országban csaknem elérve a járvány előtti szintet - derül ki a Coface hitelbiztosító legújabb elemzéséből.
Szerző(k): Domokos LászlóMagyarországon egyszerre vannak jelen a pandémia első szakaszának sokkját követő gazdasági fellendülés pozitív és negatív jelenségei, ami nem könnyíti meg azoknak a vállalatoknak a dolgát, amelyek minősíteni akarják az ország hitelkockázatát.
Szerző(k): Komócsin SándorMiközben a közép-kelet-európai régió ötszáz legnagyobb vállalata 740 milliárd euróra, azaz 5,5 százalékkal növelte árbevételét tavaly, a rangsorban szereplő 73 magyarországi társaság ezt meghaladó, 6,3 százalékos forgalombővülést ért el. A régió harmadik legnagyobb árbevételű vállalata - a lengyelországi PKN Orlen és a csehországi Skoda Auto után - a Mol. A második legjelentősebb forgalmú magyarországi vállalat az Audi Hungaria, amelyet a villamossági termékeket gyártó Legrand követ - írja elemzésében a Coface hitelbiztosító.
Szerző(k): Szabó DánielA globális GDP idén 4,8 százalékkal csökkenhet, jövőre pedig 4,4 százalékos növekedésre van kilátás - derül ki a Coface friss elemzéséből. A hitelbiztosító Magyarországon 6,1 százalékos mínuszra számít. A Coface szakértői szerint a járvány miatt a világ több pontján fokozódik a politikai és társadalmi sérülékenység rizikója.
Szerző(k): Domokos LászlóTeljesen átalakította a gazdasági környezetet világszerte, így Európában is a koronavírus-járvány: a gazdaságban egyszerre okozott kínálati és keresleti sokkot - derül ki a Coface hitelbiztosító friss elemzéséből.
Szerző(k): Domokos LászlóBár a közép- és kelet-európai régió GDP-bővülése uniós szinten kiemelkedő, a növekedés üteme lassulhat a következő években, a régiós GDP 2019-ben 3,6 százalékkal emelkedhet, 2020-ban pedig 3,2 százalékos gazdasági bővülés várható; a magyar GDP idén 4,5 százalékkal, 2020-ban 2,9 százalékkal nőhet a Coface nemzetközi hitelbiztosító MTI-hez eljuttatott elemzése szerint.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA fizetésképtelenségi eljárások száma Magyarországon 2017-ben 14,4 százalékkal nőtt. Ez elsősorban a hivatalból elrendelt törlésekhez köthető, ezek nélkül csökkent a fizetésképtelenségi eljárások száma. Bár az építőipar látványos növekedést mutat, az ágazat likviditási és fizetésképtelenségi helyzet szempontjából rizikós - állapította meg a Coface hitelbiztosító elemzése.
Szerző(k): Domokos LászlóÖsszesen 71 magyar nagyvállalat szerepel a Coface hitelbiztosító a régió 500 legnagyobb cégét felsoroló, évente megjelenő listáján, ezzel Magyarország az összehasonlításban szereplő tizenkét ország közül a második helyen áll. A régiós cégek között a GDP-vel súlyozott átlagos fizetésképtelenség kockázata 2017-ben romlott, szemben a 2015-ös és 2016-os javuló trenddel - idézi a Coface Magyarország közleményét az MTI.
Szerző(k): Szepesi Anita