Már szezonális oltásnak tekintik a koronavírus elleni védőoltást, az EESZT-ben már az is kaphat időpontot, akinek 4 oltása van.
Szerző(k): EconomxA NNGYK legfrissebb adatai szerint a múlt év utolsó előtti hetében több mint 277 500-an fordultak orvoshoz felső légúti tünetekkel. A betegek többségénél a koronavírust igazolták.
Szerző(k): Koncsek RitaAz Országos Kórházi Főigazgatóság azok bérköltségeire, akik a koronavírus-járvány elleni védekezésben részt vettek, a korábbi 50 milliárd forint helyett 65 milliárd forintot fordíthat.
Szerző(k): Koncsek RitaA friss adatok szerint az 50. héten több mint 335 800-an mentek orvoshoz felső légúti panaszokkal. A betegek nagyobb részénél a koronavírust mutatták ki.
Szerző(k): Koncsek RitaA WHO kifejtette, hogy miért tette ebbe a kategóriába az Egyesült Államokban tomboló mutációt.
Szerző(k): EconomxAz elmúlt héten közel 300 ezren jártak orvosnál influenzaszerű tünetekkel, egy héttel korábban 279 ezer beteg járt felső légúti panaszokkal a háziorvosánál. A kórházi ápolásra jellemzően a kétéveseknek vagy annál fiatalabbaknak és a 60 éveseknek vagy annál idősebbeknek volt szüksége.
Szerző(k): Koncsek RitaSokakat felháborított Ausztriában, hogy az EU gyógyszerügynöksége november végén közölte: a pandémia idején az osztrákoknál kötelezően elrendelt koronavírus elleni oltások valójában nem védtek a fertőzések ellen. Vélekedések szerint az EMA ezzel elismerte bűnösségét a mellékhatások miatt elszenvedett tömeges következményekben.
Szerző(k): Horváth TiborMost zárult le nyolc, az EU által finanszírozott EFOP-pályázat, ami a koronavírusjárvány alatt a magyar büdzsét terhelő költségeket kompenzálja. 50 milliárd forintot hívhattunk le orvosok és szakdolgozók bér-és járulékköltségeire, valamint 35,6 milliárd forintot gyógyszerköltségekre illetve gyorstesztekre.
Szerző(k): Koncsek RitaAz osztrák választóknak sikerült az oltási kötelezettség eltörléséről szóló tárgyalásra kényszeríteni a parlamentet. Úgy, hogy nincs is kötelezettség. Sőt, oltási tilalmat is bevezetnének a 18 éven alattiak számára. A halálos járványok ellen inkább napfényt és sétát javasolnak.
Szerző(k): Economx