Egyre több családon belüli erőszakkal kapcsolatos eset kerül ki a szürke zónából.
Szerző(k): T. E.Ismét nőtt a szám, idén már 23 ezer hatéves kisgyermeknek kértek iskolahalasztást a szülei az Oktatási Hivatalnál. Évről-évre egyre több család él a kötelező beiskolázás halasztásával.
Szerző(k): Hercsel AdélVálságok ide, válságok oda, az elmúlt három-négy évben a magyarországi milliárdosok vagyontömege 45 százalékkal nőtt. Az Apelso cégcsoport szerint a gazdag családok legégetőbb gondja a generációváltás lesz.
Szerző(k): Koncsek RitaA szülők nélkül nem lehet a technológiai fejlődések hatásaitól megvédeni a gyerekeket, hiába léteznek erre megoldások, ennek ellenére minden érintettet meg kell ismertetni a lehetőségekkel, és tudatosítani kell, hogy sokszor a generációs különbségek miatt nem is látjuk a valós kockázatot – többek között erről beszélt az Economx podcastjában az NMHH gyermekvédelmi főosztályvezetője. A hatóság a közvélemény számára leginkább a büntetései kapcsán ismert, ugyanakkor az ebből befolyó összeget kizárólag megelőzésre és edukációra költhetik.
Szerző(k): Magyar MártonTöbb amerikai cég egy vagy több nap fizetett szabadságot ajánl alkalmazottainak, hogy unokáikkal lehessenek. Ennek a politikának a célja a sokszínű munkaerő toborzása és megtartása.
Szerző(k): EconomxA szakértők szerint nem túlzás kijelenteni: Magyarországon 2024-re átalakult a munkavállalási engedélyezési rendszer. Az Economx szakértőkkel próbál meg áttekintést adni a legfontosabb tudnivalókról.
Szerző(k): Drávucz PéterEgyre több olyan családdal találkozik hagyományos ételosztásain a hazai Krisna hívők közössége, ahol mindkét szülő dolgozik.
Szerző(k): EconomxTizennégy kerület várja a házra vágyó fővárosi CSOK Pluszos otthonteremtőket. A Duna House szerint a megújult otthonteremtési támogatásoknak köszönhetően fokozódhat a fővárosi új és használt családi házak iránti kereslet.
Szerző(k): EconomxA kormány nem ad egyértelmű választ a kérdésre.
Szerző(k): Economx