Az egyetemek és vállalkozások összefogása kulcskérdés mindkét szektor további fejlődése szempontjából. Egy évtized alatt megduplázódott az egyetemekkel együtt dolgozó, magukat innovatívnak valló cégek száma, hangzott el az Educatio+ Konferencián.
Szerző(k): K. R.AZ EY nemzetközi kutatása szerint aki még nem használ mesterséges intelligenciát, már az is annak bevezetésén gondolkodik.
Szerző(k): Zádori BenceAz új generációt sokkal inkább motiválja, hogy az elődök által létrehozott vállalkozásokat kivigye a nemzetközi piacokra – mondta az Economxnak Rózsai Rezső. A KPMG vezérigazgatója lapunknak azt is elárulta, hogy a sikeres cégépítéshez nem kellenek évtizedek, látott már példát arra, hogy pár éven belül birodalmat épített egy vállalkozó.
Szerző(k): Rádi BalázsAz élénkülés a cégek beszerzéseit támogató állami segítségnek tudható be.
Szerző(k): T. E.A K&H friss kutatása rámutatott, a legkisebb cégek lemaradtak a zöld átállásban. A vállalatvezetők egyre jobban ismerik az EU karbonsemlegességi céljait, de az új szabályok betartása nehézségeket okoz a többségüknek.
Szerző(k): Horváth BalázsA Richter kivásárolta a németországi HELM AG. részesedését a Richter-Helm BioTec (RHT) és a Richter-Helm BioLogics (RHB) vegyesvállalatokban, ezzel mindkét társaságban 100 százalékra növelte tulajdonrészét -közölte a gyógyszergyártó pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Szerző(k): Németh TamásBerlin változatlanul Magyarország egyik legfontosabb gazdasági partnere és a legnagyobb befektetője, a német vállalkozások több mint 220 ezer embernek adnak munkát hazánkban.
Szerző(k): Horváth TiborHazánkban szokatlan az a nyíltság, amellyel az európai választásokon való részvételre buzdítanak a gazdasági csúcsvezetők Németországban. A Mercedes és a Siemens főnökei harminc nagyvállalat nevében óva intenek a populista iránytól, és azt is megmondják a dolgozóknak, melyik politikai párttól tartózkodjanak a szavazáson.
Szerző(k): Thurzó KatalinA taxiszolgáltató tavaly növekedett, idén azonban visszafogottabb, de pozitívabb elmozdulásra számít.
Szerző(k): Zádori Bence