Állami kártalanítási programot kezdeményeztek a Szeviép-ügy még működő károsultjai, azt kérik, a kormány fizesse ki azt a mintegy egymilliárd forintnyi tartozást, amellyel több mint nyolc éve adósuk a szegedi központú építőipari vállalkozás - írta az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaBár árbevétele csökkent, üzemi és adózott eredménye is jelentősen javult az amerikai Boeing repülőgépgyártónak 2017-ben az előző évhez viszonyítva - derül ki a cég szerdai, MTI-hez eljuttatott eredmény-kimutatásából.
Szerző(k): Domokos ErikaEz év június 26-ig minden uniós országnak létre kell hoznia a nemzeti fizetésképtelenségi nyilvántartást, majd egy év múlva ezeket össze kell kapcsolni. A magyar nyilvántartás létrehozásáról szóló rendelet tervezete a kormány honlapján jelent meg.
Szerző(k): Németh GézaElképzelhető, hogy a Telenor alapjain jön majd létre a nemzeti mobilszolgáltató, állítólag a Konzum is vételi ajánlatot tett a cégre.
Szerző(k): Szász PéterA Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) szerez be formaruhákat a mentősöknek, egyetlen ajánlattevőként az egyik bv. cégtől.
Szerző(k): Németh GézaEgy nemzetközi konzorcium kivitelezésében, közel nettó 180 milliárd forintért új autópályaszakasz épül Észak-Magyarországon.
Szerző(k): Domokos ErikaA kormány azt tűzte ki célul, hogy három éven belül évente 1000-1200 új autóbuszt gyártsanak Magyarországon, amellyel párhuzamosan több mint ezer új munkahely jöhet létre - mondta Lepsényi István államtitkár.
Szerző(k): Domokos ErikaElőször nyert díjat magyar sör egy cseh sörversenyen.
Szerző(k): Domokos ErikaKézműves sörök csarnokává alakíthatja a Kolosy téri piacot Gerendai Károly, a Sziget fesztivál alapítója, Michelin-csillagos éttermek tulajdonosa - értesült a HVG hetilap. A központi csarnokban egész évben sörfesztiválos hangulat lenne.
Szerző(k): Domokos Erika