A zágrábi megyei bíróság nem rendelte el Horvátország legnagyobb magántulajdonú vállalata, a súlyos pénzügyi gondokkal küzdő Agrokor hétfőn őrizetbe vett vezetői előzetes letartóztatását - írja az MTI tudósítója.
Szerző(k): Domokos ErikaFelavatták a dán tulajdonú, gyógyászati segédeszközöket előállító Coloplast új csomagoló és disztribúciós központját Tatabányán. A magyar cég több mint százmilliárdos forgalmat bonyolít.
Szerző(k): Domokos ErikaA 2015-ben még 3 milliárd forintos kerettel induló nagyvállalati beruházási programban tavaly már 35 társaság 24,3 milliárd forint támogatást kapott, amellyel 61,5 milliárd forint értékű beruházás valósult meg - közölte Marczinkó Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kiemelt vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára Tégláson, a Hajdu cégcsoport projektzáró rendezvényén.
Szerző(k): Domokos ErikaNégy és fél milliárd forintos költségvetési csalás miatt javasol vádemelést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-Dunántúli Bűnügyi Igazgatósága egy munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó cégláncolat vezetőivel szemben - közölte Kuperczkó Adrienn, az igazgatóság sajtóreferense az MTI-vel.
Szerző(k): Domokos ErikaEredményesen zárult a budapesti olimpiai pályázatban is szereplő, új atlétikai stadion tervpályázata. A stadion telkét korábban 16,5 milliárdért vette meg az állam.
Szerző(k): Domokos ErikaIsmét felszámolási eljárásban, tehermentesen és jutányos áron szerezhet új vagyonelemet Mészáros Lőrinc nagyvállalkozó. Lezárult a bicskei és a szekszárdi malom értékesítési pályázata.
Szerző(k): Domokos ErikaNapokon belül indulhat a Magyar Állami Operaház teljes felújítása. A 23 milliárd forintot is meghaladó rekonstrukció, amelynek első részére szerződtek eddig, másfél évet vesz igénybe. Az előadásokat a restaurálás ideje alatt az Erkel Színházban tartják.
Szerző(k): Szakonyi PéterA Magyar Államkincstár újabb nettó másfél milliárd forintot költ az értékpapír kereskedési, valamint a pénzügyi kereskedési és számlavezetési rendszerének fejlesztésére. Évek óta ugyanazzal a céggel dolgoznak.
Szerző(k): Domokos ErikaMikor és hogyan jelölte ki a felszámolót - ezt az adatot kérte egy meg nem nevezett későbbi felperes a megyei bíróságtól, amely az adat kiadását megtagadta. Az első- és a másodfokú bíróság is kiadásra kötelezte az adatot kezelő bíróságot, míg a Kúria megtagadta a kiadást. A helyzet fonákja, hogy a kért adat megjelent a Cégközlönyben, ami ott volt az adatot igénylőnél. Érdemes így perelni?
Szerző(k): Németh Géza