Kocsisné Márkus Szilvia októberben igazgatósági tag lett a dél-budai szuperkórházat építtető állami cégnél, valamint felügyelőbizottsági tag a II. kerületi Széllkapu parkot és mélygarázst fejlesztő kft.-nél.
Szerző(k): Domokos ErikaJelentősen, 50 százalékkal emelkedett 2018 harmadik negyedévében a magyar vállalkozásokat érintő kényszertörlések száma, ezzel a három éve javuló trend fordult meg - derül ki a Bisnode Magyarország pénteken közzétett, legfrissebb adataiból.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA NAV negyedévente közzétett adóslistáin rendre feltűnnek ismerős nevek, akad köztük politikus, orvos, énekes és sporthoz köthető személyek, valamint egykori milliárdosok cégei. Az idei harmadik negyedévben 93 adózónál állapítottak meg jelentős adóhiányt, az átlagösszeg 144 millió forint volt.
Szerző(k): Domokos ErikaKerekes Pétert nevezték ki a Coca-Cola Company magyarországi leányvállalatának új ügyvezető igazgatójává - adta hírül a cég.
Szerző(k): Domokos LászlóA támogatások felhasználására a támogatott szervezeteknek nem kell közbeszerzést kiírniuk áru és szolgáltatás vásárlásánál 68 millió, építési beruházásoknál 300 millió forint értékhatár alatt - derül ki a Semjén Zsolt által benyújtott törvénymódosító javaslatból. Az egyházak is megkönnyebbülhetnek, mentesülnek a közbeszerzés alól.
Szerző(k): Domokos ErikaNovember közepétől a társasági adó, a rehabilitációs hozzájárulás és az innovációs járulék adónemekben eltéréssel rendelkezőket ellenőrzi az adóhatóság - írta az ADÓtraffipax felületén közzétett tájékoztatóra hivatkozva az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaAz Alföldi Tej Kft. pénteki taggyűlése Rózsás Mónikát választotta meg a cég ügyvezető igazgatójának - közölte a társaság az MTI-vel.
Szerző(k): Domokos ErikaNem mindennapi tulajdonosi viszonyok uralkodnak a hazai cégvilágban, egyre komolyabban zajlik a cégek tömeges halmozása - hívta fel a figyelmet közleményében az Opten.
Szerző(k): Domokos ErikaMiután a hitelezők nem fogadták el a csőegyezségi javaslatot, a bíróság elrendelte a buszgyártó Ikarus Egyedi Kft. felszámolási eljárását. A cég arról híresült el, hogy nem tudta határidőre leszállítani a BKV-nak és a Volánbusznak a megrendelt 180 csuklós buszt - írta a HVG.
Szerző(k): Domokos Erika