A mai munkahelyeken már nem elég tehetséges alkalmazottakat összegyűjteni; biztonságos, félelem nélküli légkör is szükséges ahhoz, hogy az emberek képességeik maximumát nyújtsák és a cég tevékenysége eredményes legyen. De mit is jelent a félelem nélküli szervezet?
Szerző(k): Varga CsengeA társadalom fele sokkal inkább férfi vezetőt képzel egy cég élén, vagy politikusként, sőt 28 százalék úgy gondolja, a felsőfokú tanulmányok fontosabbak a férfiak számára.
Szerző(k): EconomxPályázat indult női vállalkozók támogatására. A jelentős összegű támogatás mellé egy éves mentorálást is nyerhet öt magyar vállalkozónő.
Szerző(k): Varga CsengeA közbeszerzési jogszabályok lehetőséget adnak a cégeknek arra, hogy ha adott esetben történt olyan intézkedésük, amely magára vonta a törvényben meghatározott kizáró okot, igazolhassák megbízhatóságukat, jogszerű működésüket. A közbeszerzési joggal foglalkozó jogász szerint a Közbeszerzési Hatóság gyakran meg is hozza a mentesítő határozatot.
Szerző(k): Drávucz PéterTöbb százmillió forintos büntetést kockáztat az a cég, amely nem tesz meg mindent a pénzmosással és a terrorizmusfinanszírozással kapcsolatos kockázatok kiszűrése érdekében.
Szerző(k): Drávucz PéterAz előző időszakhoz képest javult az üzleti bizalom februárban, enyhült a nyomás a globális ellátási láncokon és a gazdasági várakozások is jóval kedvezőbbek lettek. Magyarország gazdasági növekedéséről megállapították, hogy a legjobban növekedő országok között lehet az EU-ban.
Szerző(k): Varga CsengeJelentősen javult a vállalkozások helyzetértékelése januárban a negyedévvel korábbihoz képest.
Szerző(k): Varga CsengeGyógyászati segédeszközöket gyártó cégek vezetőivel és a velük kapcsolatban álló orvosokkal szemben indítottak eljárást bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt.
Szerző(k): Varga CsengePesszimistábbak idén a magyarországi cégvezetők egy felmérés szerint, mely kimutatta, hogy pontosan mekkora bevétel-csökkenéssel számolnak 2023-ban a közép- és nagyvállalatoknál. Idén sokkal kevesebb vállalat tervez munkaerőfelvételt.
Szerző(k): Varga Csenge