A vártnál jobban teljesített Németország gazdasága a harmadik negyedévben, a hazai össztermék (GDP) a 8,2 százalékos növekedésről szóló első becslés helyett 8,5 százalékkal nőtt az előző három hónaphoz képest, ugyanakkor 3,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) keddi közleménye szerint.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA vártnál kevésbé nőttek szeptemberben a német feldolgozóipari megrendelések és még elmaradásban vannak a krízis előtti szinttől a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis csütörtöki jelentése alapján.
Szerző(k): Domokos LászlóJúliusban a vártnál kisebb mértékben nőttek a német feldolgozóipari megrendelések a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteki jelentése alapján.
Szerző(k): Szabó DánielNémetországban a várt emelkedés helyett csökkentek a fogyasztói árak júliusban, ezzel még messzebb kerülve az Európai Központi Bank (ECB) inflációs célszámától - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielJúniusban az előzetes adatoknak megfelelően 0,9 százalékos, a májusi 0,6 százaléknál magasabb volt a németországi infláció a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis keddi jelentése alapján.
Szerző(k): Szabó DánielA vártnál jelentősebben csökkentek a német feldolgozóipari megrendelések áprilisban.
Szerző(k): Domokos LászlóNémetországban a feldolgozóipar megrendeléseinek alakulásán februárban még nem éreztették hatásukat a koronavírus-járvány gazdasági következményei a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis hétfői jelentése szerint. A belföldi megrendelések nőttek, a külföldi megrendelések csökkentek. Összeségében a megrendelések a vártnál kevésbé, szezonális és naptári kiigazítással 1,4 százalékkal csökkentek az előző havihoz képest, a várt 2,4 százalékkal szemben.
Szerző(k): Szabó DánielDecemberben öt havi csúcsra emelkedett a németországi infláció a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis csütörtökön publikált jelentése szerint - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielSzakértők által vártnál kevésbé csökkentek a német gyáripari megrendelések szeptemberben éves összevetésben - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó Dániel