Októberben a német export 0,6 százalékkal, 133,5 milliárd euróra csökkent, az import pedig 3,7 százalékkal, 126,6 milliárd euróra esett szeptemberrel összevetve – írja az MTI.
Szerző(k): Gáll AnnaNémetországban éves szinten lassult, havi összevetésben pedig csökkent az infláció novemberben - közölte a német szövetségi statisztikai hivatal, amely december 13-án ismerteti majd a novemberre vonatkozó végleges adatokat.
Szerző(k): Horváth TiborA pénteken ismertetett végleges számítások szerint a német gazdaság 0,4 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben, nagyobb mértékben az egy hónapja becsülthöz képest éves és havi összevetésben egyaránt.
Szerző(k): Horváth TiborA vártnál nagyobb mértékben lassult Németországban a termelői árak növekedése októberben - írta meg az MTI a német szövetségi statisztikai hivatalra (Destatis) hivatkozva.
Szerző(k): Szabó M. IstvánVárakozáson felül nőtt a német ipari termelés szeptemberben a központi statisztikák szerint - írta meg az MTI.
Szerző(k): Szabó M. IstvánSzeptemberben csökkentek a német feldolgozóipar megrendelései, az éves mínusz már jóval 10 százalék felett jár - közölte az MTI.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA német statisztikai hivatal, a Destatis végleges adatként közölte, hogy Németországban júniusban, éves összevetésben lassult az infláció - írta meg az MTI.
Szerző(k): Szabó M. IstvánMajdnem negyedével drágultak a nagykerárak Németországban, de az még nagyobb baj, hogy egy hónapja ez az érték még nem volt 17 százalék - írta meg az MTI.
Szerző(k): Szabó M. IstvánNémetországban 2022 márciusában a német export 3,3 százalékkal csökkent, az import pedig 3,4 százalékkal nőtt 2022 februárjához képest, naptári és szezonális hatásoktól megtisztítva – közölte a Destatis. Az elmúlt időszakban a magyar külkereskedelmi hiány szintje is magas volt.
Szerző(k): Szabó Dániel